Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból
A PÁPA SZTTVERÉNSÉGE JOGI SZEMPONTBÓL. 483 tico« híve, mert emellett lehetséges az antiklerikálizmus megkezdett munkáját tovább is folytatni és befejezni. Pinchetti-Sanmarchi helyesen jegyzi meg a Giornale d’ Italia véleményére, hogy íme a kath. egyház ellenei is közvetve elismerik, hugy a pápa helyesen tesz, amidőn a garancia-törvényt el nem ismerte és el nem ismeri és az olasz királysággal nem lép baráti viszonyba, mert Roma elfoglalása után csakis így őrizhette meg az egész világ katholikusainak szemében függetlenségét és annak hitelét. Viszont pedig utal Pinchetti-Sanmarchi Olaszországnak 1870. év óta mindinkább növekvő hanyatlására erkölcsi, gazdasági és politikai tekintetben,1 amelyek közül az első (1erkölcsi) az olasz nemzet tekintélyének csorbítását (anarchis- ták, királygyilkosok), a második (gazdasági) a kivándorlás óriási mérvű megindulását idézte elő, míg a harmadik (politikai) a monarchikus kormányforma alól huzza el a talajt és előkészíti a demokratikus és radikális köztársaságot, de mind a három egyformán okozója az Olaszországban mindjobban elhatalmasodó szocialisztikus zavargásoknak, amelyek már-már általános forradalom kitörésére vezetnek. Sajnálom, hogy ezen dolgok részleteibe most belé nem mehetek. Igen érdekes kérdések merülnek itt fel, többek közt az : igaz-e, hogy a katholikus vallású nemzetek napjaink- ban dekadenciában vannak? Pinchetti-Sanmarchi2 Olaszországban a hármas dekaden- ciát épen a pápaság és a kath. vallás ellen indított harcnak (antiklerikálizmus) tulajdonítja, mert e miatt az egyház meg van bénítva áldásos munkájában. Tovább szőve a fonalat, általánosítva is helyesnek látszik e felelet; az egyháznak legidősebb és egységesen 1 Pinchetti-Sanmarchi i. m. 446. 1. — Ezen szerző előzőleg külön fejezetben (365—424. 1.) mutatja be ezen hármas dekadenciát, bebizo- nyitva azt a kriminál-statisztikai, gazdaság-statisztikai és kivándor- lási adatokkal, végre (a politikait) a monarchikus érzés meggyengü- lésének és a köztársasági és forradalmi elem elhatalmasodásának tényével. 0 Pinchetti-Sanmarchi i. m. 376. 1. Szerző más helyen (579. 1.) általánosságban is ily értelemben oldja meg a kérdést. 31*