Hittudományi Folyóirat 16. (1905)

Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból

Ide vág az olasz királyok ama törekvése, hogy a kath. uralkodókat Róma meglátogatására bírják. Első sikerük 1904-ben volt Loubet elnök Komába jövetele alkalmával. Ennek jelentőségéről fentebb (II. 4.) már volt szó részletesen. Ide vág az is, hogy az olasz kormány 1899. évben tiltakozott az ellen, hogy XIII Leó pápát is meghivják a hágai békekonferenciára. Ezen tiltakozásnak sikere is volt. De azért ez csak olyan siker volt, mint Angliáé, amely az akkor még szuverén Transvaal államnak meghívását eile- nezte. Erről is különben fent (IV. 2. B.) már részletesen szólottám. 480 DR. HANDY FERENC. Befejezés. A pápai szuverénség mikénti felfogása és biztosításá- nak mikénti módja az az előzetesen eldöntendő és tisztázandó ügy, amely nélkül soha szó sem lehet a »római kérdés«-nek (»La questione Romana«) kielégítő megoldásáról. Ezért vél- tem aktuálisnak a pápa szuverénségét teljesen megvilágosítani. A pápa szuverénségének ügye nemcsak a pápának és az olasz nemzetnek, nemcsak az európai népcsaládnak, hanem a nemzetközi társadalomnak, a világ összes katholikusainak az ügye és érdeke. Az olasz nemzet saját érdekének szempontjából ugyan lehetne azt gondolni, hogy a pápai szuverénség teljes meg- szűnése és merő átszellemítése hasznos lesz az olasz állam és nemzet megerősödésére, főleg ha a királysággal függő helyzetbe kerülő pápaságra az olasz királyok és kormányaik befolyást szerezni és így az egész világ egyházi ügyeire ily alapon is hatást gyakorolni tudnának. így valóban lehetne szó egy cézaro-papisztikus »terza Romá«-ról. Az eszme nem uj. A francia királyok a XIV. században erre már rájöttek és élvezték is annak előnyeit. És az egyház- történelem mégsem számítja fényes lapjai közé az avignon-i tartózkodás idejét (1309—1376), bár ezen időben jeles pápák ültek a pápai trónon. Ha az olasz királyok és kormányaik erre törekszenek, akkor ők most a legjobb utón vannak: ők a garancia­

Next

/
Thumbnails
Contents