Hittudományi Folyóirat 16. (1905)

Dr. Hanuy Ferenc: A pápa szuverénsége jogi szempontból

440

DR. HANÜY FERENC.

ger«). Ezen utóbbi a külső szuverénnek az idegen állam területén lakó nemzetbelieivel szemben való jogvédelmet jelenti, a két előbbi szónak értelme világos; a három köte- lem összefoglalható így: »fidélité envers son propre souverain«.1

Másrészt, negativ szerepkörüket tekintve, a diplomaták a nemzetközi jog értelmében, kötelesek azon szuverénnek érdekét is szem előtt tartani, akinél alkalmazva vannak (»loyauté envers le souverain étranger«) és pedig azáltal, hogy tartózkodnak minden olyan dologtól vagy mulasztástól, ami az idegen szuverént, vagy kormányát, vagy országa alkot- mányát, vagy intézményeit sértené, vagy azokra való befő- lyásolás, vagy pártfoglalás jellegével vagy látszatával bírhatna.1 2

Ezen diplomáciai szerepkörük megvolt már a XVI. században is az állandó követségeknek. Ilyen szerepkör jutott a pápai nuntius-okn&k. is, mégis azon különbséggel, hogy a pápai nuntiusok a megfigyelés és az egyezkedés gyakorlásánál túlnyomólag nem a pápai állam speciális szempontjai, hanem az egyetemes egyház szempontjainak (törökök elleni háború, a protestantizmus ellen való szer- vezés) szolgálatában állottak, bár azért a pápai államot is képviselték és annak érdekeit (Spanyolországgal, Francia- országgal és Velencével szemben) is szorgalmazták. Forma- szerinti monarchiává, egyébként némelyek szerint II. Gyula (1503—1513.), mások szerint Vili. Orbán pápa alatt (1631. év) lett az »egyházi állam«, helyesebb azonban az a felfogás, hogy az egyházi állam kifejlődése Pipin adomá- nyozása óta kezdődik, mert a frank királyok (Pipin, Nagy Károly) adományozásai már nem tekinthetők magánjogi birtokadományozásnak, hanem közjogi jellegű területszerzés- nek. A fejlődési folyamat vége a XIV. századra (III. Miklós pápa) esik; az egyházi állam belső megerősítése II. Gyula pápa műve (»Borgia Cesar«).3

1 U. o. 388. 1.

» U. o. 389. 1.

3 Hinschius i. m. 214. 1. Scherer, Handbuch des Kirchenrechts I. köt. 464. 1.