Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Schermann Egyed: A Szentírás sugalmazott voltának fogalma és kiterjedése
268 DK. SCHI: !(MANX EGYED. Általában véve mondom, mert néha maga az előadásmód is benfoglaltatik a szerző céljában, pl. költeményeknél, szó- noklatoknál stb. Hogy mi tartozik a könyv lényegéhez és mi nem, az a könyv céljától függ. Már most mind azt és csak azt, amit a szerző magá- ban véve akar és amit akarnia is kell, hogy tulajdonképeni és szoros értelemben szerző legyen, a könyv lényegéhez számítjuk, és ez csak úgy lehet meg a könyvben, ahogy a szerző akarja. Minden egyéb különfélék épen fordulhat elő a könyvben, ha egyébiránt alkalmas mindannak meg- felelő kifejezésére, amit a szerző magában véve akar és tervez. A lényeges és nem lényeges közt ezt a megkülönböz- tetést már a szentatyák is egész pontosan megtették, külö- nősen sz. Jeromos és sz. Ágoston.1 Hogy tehát valaki másnak mint eszközi oknak, amely azonban eszes és szabadakaratú lény, tehát mint élő és eszes eszközi oknak közreműködésével valamely könyvnek igazi szerzője lehessen, ezt a másikat természetének meg- felelő módon kell felhasználnia. Más szóval az Istentől szár- mazó befolyás és behatás csakis az emberi ész és akarat útján történhetik. E szerint szükséges, hogy az ember Istennek behatása alatt 1. eszével felfogja, hogy az Isten mit akar vele megiratni; 2. Istentől megindítva és vezetve vagy irányítva készségesen és szabadon (nem kényszerítve) megírja mindazt és csak azt, amit Isten írás útján akar közölni, vagyis írásba akar foglaltatni; 3. az Istentől meg- állapított igazságokat hűen és csalhatatlanul fejezze ki külsőleg. Más szóval szükséges 1. az értelmi felvilágosítás, 2. az akarati indítás és irányítás, 3. a tévedéstől való meg- óvás vagy assistencia. Ha ezen három lényeges jegy közül csak egy is hiányoznék, az Isten már nem volna a könyv tulajdon- kópeni szerzője. Mert hogy a már említett dogmatikus formula ezen rövid analysise vagy elemzése helyes, a követ- kezőkben részletenként fogom bebizonyítani. 1 I. m. pag. 350. sqq.
