Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Dr. Kováts Sándor: A feltámadott test azonossága a mostanival és az egyediség elve
A FELTÁMADOTT TEST AZONOSSÁGA. 225 sága nem szükséges. Mert tegyük fel pl., hogy valamely kéjencet csak évtizedek múlva csípnek rajta, és büntetik meg természetellenes bűntettei miatt. Ki látna abban igazság- talanságot, vagy találná hiányosnak az igazságszolgáltatást azért, hogy az illető kéjenc teste, anyagi alkateleineit tekintve, azóta egyszer vagy többször is teljesen megváltozott ? Ez a test ugyanaz, ez a test, amely most résztvesz a börtönbünte- tésben — vagy más testi fenyítékben, azonos azzal, amely évtizedek előtt vétkezett. Ugyanaz a test és az is marad, bármennyiszer újult is meg teljesen a folytonos anyagcsere folyamán. A szám szerinti azonosság kulcsa kizárólag az En, — mondja dr. Schell — nem pedig a test anyaga, — minden, és bármely Énre nézve teljesen közönbös, még testi jutalom avagy büntetés esetén is, hogy testének anyaga más most mikor a jutalmat megkapja, mint volt, mikor a munka fára- dalmait viselte, vagy az üldözést szenvedte, amelyekért most jutalomban részesül. Hasonlókép a büntetés kikerülésére senki sem mentegeti magát azzal, hogy teste anyaga szerint többé-kevésbbé, részben vagy egészen, egyszer vagy többször megváltozott, más lett; ellenben igenis mentegetni szokás magát azzal, hogy most más nézeten vagyunk, mint akkor voltunk (megbánás). A szám szerinti azonosságra absolute nincs befolyással gondolkodásunk és hajlamaink megváltó- zása, de igenis a beszámításra van némi befolyása, jelentő- sóge; ellenben az anyagi alkatelemek kicserélése, változása sem a szám szerinti azonosságra, sem az erkölcsi beszámí- tásra nincs semmi befolyással. Azért életünk bármely pillanatában, úgymond dr. Schell, teljes igazsággal mondhatjuk, hogy ezen tagokkal és ezen testben fogunk feltámadni — jóllehet egész halálunkig még sokszor megújulnak testünk alkatelemei; ez az állítás ép oly igaz fiatal korunkban, mint öreg korunkban, vagy halálunk napján; mert az azonosság »haecceitas« elve, oka nem az anyagban, hanem Énünkben keresendő, a tényleges »actus existentiae et substantiae«-ben, az önálló létben (Selbststand) keresendő. Ha az önálló lót a halálban megszűnik, mint az Hittudományi Folyóirat. 1905. 15
