Hittudományi Folyóirat 16. (1905)
Irodalmi értesítő
IRODALMI ÉRTESÍTŐ. 175 Istent, a végtelent, a termószetfölöttit s fölveszi helyette imádás alanyául az emberiséget, az erőket, vagy mindennek közös lényegét, az öntudatlant. E gondolatok számára kieszelt vallásnak nincs semmi vallásos értéke, csak az ember képes- ségeinek egyikét, a vallásos életet, akarja symbolice kiele- gíteni. Mindegyik bölcselővel úgy foglalkozik a szerző, hogy először életük folyását, gondolkodásuk lélektani kifejlődését adja elő. Azután bölcseletüket vázolja, s mit adnak a kérész- tény ség helyett. Végül bírálat alá veszi rendszerüket és müvallásukat. Comte, Strauss, Hartmann nyilván vallásellenesek. Legalább a pozitív hittel teljesen ellentétben állanak. Sajá- tos alakulás azonban Egidy Móritz, az erkölcsösség vagy a szeretet vallásának megalapítója. Nem bölcselő, hanem újító egyszerűen. Nem ellensége a transcendentális vallásnak, hanem a transcendentális kereszténységnek. Mert mindent, ami Krisztus életében isteni és természetfölötti, ami a val- lásban természetszerűleg termószetfölötti, mint az örök élet, a lélek halhatatlansága stb., megtartja. Szándéka volt a kereszténységet kivenni az egyház kezéből és a dogmák kereteiből s azt oly tággá tenni, hogy zsidó, pogány stb. a keresztény vallásban sajátját s mégis valamiben különbözőt leljen. Ami pedig a kereszténység sajátja: a szeretet. Az ünnepeket, szertartásokat jelentőségük módosításával meg- tartja, dogmai tartalmukból azonban kivetkőzteti. Míg az első három bölcselő kereszténység és vallás nélkül akar új művelődést teremteni, Egidy a természetes kereszténységben akarja a nemzeteket összefoglalni. A mű érdeme nyelvezetének világossága, érveinek rövidsége és bizonyító ereje. Hosszú lenne külön-külön fog- lalkozni az említett rendszerekkel, legyen elég annyit kiemelni, hogy hitünk megtámadott igazságait ügyesen védi, helyesen világítja meg a félreértett elveket és sok eredeti gondolattal gazdagítja ismeretünket. Jézus istensége, a Szentháromság tana, a megtestesü- lés, a csoda, az egyház isteni alapítása, a szentségek stb.,