Hittudományi Folyóirat 15. (1904)

Dr. Zubriczky Aladár: Az Oltáriszentség engesztelése

AZ OLTÁRISZENTSÉG ENGESZTELÉSE. 581 »A ratio superior stricte dicta, vagy mint sz. Tamás magát kifejezi, comparata ad proprium objectum, Krisztus- ban nem szenvedhetett szomorúságot, hanem csak zavar- tálán öröm helye lehetett; mert magában Istenben, mint örök végzéseiben és rendeléseiben Krisztus lelke az ő vég- télén bölcsességénél és szereteténél fogva csak örvendezhe- tett; és amennyire a végest és időbelit mint Istentől rendeltet és neki tetszőt (mint saját szenvedését), vagy tőle megengedettet (mint a bűnt) szemlélte, rajta époly kevéssé szomorkodhatott, mint a boldogok az égben.« 1 20. A mondottakkal eltüntettük a nehézséget, mintha öröm és szomorúság egyidejűleg ugyanazon tehetségben föl nem léphetnének és igyekeztünk a ratio inferior és a ratio superior fölemlitésével felfogásunkat emberi közeibe hozni. Ezzel azonban a nehézség megoldva nincs. Igaz ugyan, hogy öröm és szomorúság egymással megférnek; de az is tagadhatatlan, hogy csak bizonyos fokig, mert ezen túl egyik a másikat teljesen elnyomja, vágy kifejlődni sem engedi. Mivel a boldogító látás Jézusban a lehető legnagyobb fokú volt, képtelenségnek látszik, hogy mellette szomorúság keletkezhetett volna. A képtelenség csak szembeötlőbb, ha arra gondolunk, hogy ennek a szomorúságnak a hittudo- mány állítása szerint szintén a legnagyobb fokúnak kellett lennie. E ponton válik szükségessé annak fölvétele, amit sz. Tamás említ, hogy t. i. az isteni mindenhatóság csoda révén megakadályozta a boldogító látás élvezetének átháramlását Jézus lelkére és testére. Ennek az átháramlásnak a terme- szét rendje szerint meg kellett volna történnie, ámbár nem volt képtelenség, hogy meg ne történjék. Isten tehát csoda révén fölfüggesztette a természetes következményt és ez által tért engedett a szenvedéseknek a természet rendje szerint való létrejötte számára. Scheeben közelebbről is megjelöli a módot, mely biz- tosította • a tért a belső és külső szenvedések számára. 1 Scheeben. III. 277.

Next

/
Thumbnails
Contents