Hittudományi Folyóirat 15. (1904)

Dr. Stuckner János: A hittartalom fejlődése

424

DB. STUCKNEK JÁNOS.

füvet, aztán kalászt, aztán érett gyümölcsöt a kalászban. Ilyen kitételek az életnek, elvnek vagy tannak inkább valami benső eleméről szólnak, mint külső megnyilatkozásról és kiterjedésről, nemkülönben a növésnek szpontán és foko- zatos jellegét is sejtetik. A fejlődésnek ilyetén ecsetelt természete mutatja, hogy az nem merő akarásnak és boncol- gatásnak, erőltetett enthusiasmusnak, okoskodási mechanis- musnak, az értelem merő subtilitásainak az eredménye; hanem saját veleszületett feszerejónél fogva megy át a maga idején az elmébe, természetesen mindig kisórve elmélődós, bizonyítás és eredeti gondolatok által, több- kevesebb függéssel magának az elmének erkölcsi növeke- dósét, és a reá ható reflex befolyás által. A kovászról szóló parabola a tanoknak fejlődését ismét más szempontból rajzolja, t. i. tevékenyen ható, termékenyítő, át meg át- hatoló erejükben.

A kereszténység isteni eredetű, természetfölötti tény emberek számára, nem lerontva, ami bennünk emberi, hanem magához emelve azt. Isten tudja módját ejteni, hogy a természetfölötti köztünk helyet foglaljon, közénk keveredjék, bennünket át meg átjárjon, anélkül, hogy emberi termé- szetünk s mindaz, ami vele jár, csorbát szenvedjen, az emberi fejlődés törvényei megbolygattassanak.

Az egész látható természet s ennek intézése egy szépen megejtett tervrajz vagy rendszer, nem rögzített, hanem haladványos; oly rendszer, hol a különböző eszközöknek hosszabb időre van szükségük, míg a cél, mely felé törek- szenek, eléretik. Ilyen az emberi élet is. Növények és állatok, ha egyszerre is lehetnének azokká, amik, mégsem teszik, hanem fokozatosan jutnak föl érett állapotukig. S így az emberi szellem is, mely halandó testünket élteti. Természete szerint arra van utalva, hogy az ismereteknek és tapasztalatoknak fokozatos megszerzése által alkossa meg életét és jellemét. Nemcsak haladványos a mi létünk, hanem Isten akarata szerint életünk és létünk egyik megelőző állapota egyúttal előkészítője egy másiknak, amely reá követ- kezik, előkészítője úgy, hogy legyen eszköz a másikra való