Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Csárszky István: Kánaán és Izrael
26a DR CSÁRSZKY ISTVÁN. annyira, hogy az Isten nem tudta volna elérni célját, ha választott népe másutt talált volna hazát; hanem azt világosan láthatjuk, hogy az Isten, mint mindenütt, úgy a zsidónép történetében is beleillesztette a természet fölötti ren- det a dolgok természetes rendjébe, hogy isteni bölcsességével összeolvasztotta választott népének különleges hivatását azon, Kánaán földjének tulajdonságaiban gyökeredző élet föltételek- kel, melyek közt az fajilag, politikailag és erkölcsileg fejlődött s hogy következóskép ezen életföltótelek ismerete belepillan- tani enged az isteni gondviselés titkaiba, melyekből azért a csodákat kizárni nem akarjuk. Ezen felfogás nem fosztja meg az ószövetségi törté- netet isteni jellegétől, hanem inkább kidomborítja azt, mert lehetővé teszi, hogy az isteni gondviselés csodáit ne csak a nagy eredményekben, hanem az Isten által megállapított természeti törvényeknek legaprólékosabb kihatásaiban és erkölcsi vonatkozásaiban is bámuljuk. Valamint a terme- szetben minden virágsziromban szemlélhetjük az Isten hatal- mát és bölcsességét anélkül, hogy ezen nézet következtében meg kellene változtatni a növésnek komplikált, de biztos vegytani és fizikai törvényeken alapuló processzusát: úgy a zsidó nép történetében az önként működő, de hatásaik- ban öröktől fogva megállapított és a nagy tervbe beillesz- tett természetes tényezők felderítése nemcsak hogy nem zárja ki, hanem inkább fényesen kiemeli Izrael történetében a bámulatra méltó isteni pragmatizmusnak legtitkosabb összekötő szálait. Esztergom. Dr. Csárszky István.