Hittudományi Folyóirat 15. (1904)

Dr. Notter Antal: Az egyház kizárólagos törvényhozó joga

AZ EGYHÁZ KIZÁRÓLAGOS TÖRVÉNYHOZÓ JOGA.

]99

Mindamellett a Decretalisok idejében, tehát a pápai hatalom fénykorában, uralomra jut az az elv, hogy a házas- sági kötelékre nézve kizárólag az egyházat illeti a törvény- hozás joga. Faventinus szerint: »Hodie jure poli matrimonia fiunt.« Huguecio szerint: »Hodie tractantur matrimonia jure poli et non jure fori.«. 1

YH.

Az előadottakból látható, hogy a világi jog a kérész- ténysóg első évezredében igenis alkotott jogszabályokat a keresztények házassági kötelékére vonatkozólag.

Látható azonban az is, hogy az egyház, midőn e jog- szabályok egy részét a maga körében elismerte, ezzel nem a meghódolás tényét gyakorolta, hanem a maga szuverén törvényhozói jogánál fogva recipiálta a római jog szabályait és fentartotta ezeket a nyugat-római birodalom bukása után is. így fogadta el és tartotta fönn a polgári rokonság aka- dályát; igy a házasságkötésre vonatkozó korhatárokat.

Ami a házasságkötés alakszerűségeit illeti, igaz, hogy a germánjogi mundium idejében a mundiumszerzés nélkül történt házasságkötés esetében a feleséget a férj hatalma alól el lehetett vonni; s így a germán jog ezen a réven igenis rendelkezett a házassági kötelék sorsáról. Ez azonban analog állapot ahhoz, midőn a római jog uralma alatt a rabszolga kötött házasságot, mely esetben ura őt bármikor elvehette házastársától. Az egyház, amint érvényesnek tekin- tette a rabszolga házasságát, úgy érvényesnek tekintette; a férji mundium megszerzése nélkül kötött házasságot is. A világi jog intézkedése e tekintetben egyszerűen sérelmes volt s az egyház befolyása következtében idővel el is tűnt. Itt tehát nem látom fenforgónak azt az esetet, hogy az egyház a világi törvényhozás tényeit helyeselte s jogszerűek- nek tartotta volna.

A történeti tények kétséget kizáró módon a követ- kezűket bizonyítják:

1 Sehling, id. m. 109. 1.; Schnitzer, id. m. 43. 1., 4. jegyz.