Hittudományi Folyóirat 15. (1904)

Dr. Notter Antal: Az egyház kizárólagos törvényhozó joga

AZ EGYHÁZ KIZÁRÓLAGOS TÖRVÉNYHOZÓ JOGA.

197

elválásról »legibus saeculi, lege civili justa et sancta«.1 Azonban, mint Schrörs »Hinkmar«-jából1 2 és Freisen művé- bői3 látható, Hinkmar a világi és egyházi házassági jognak egymáshoz való viszonyáról egészen ugyanazt a felfogást hirdeti, mint I. Miklós pápa a fentebb említett nyilatkozatában.

Ugyanez az álláspont nyer kifejezést G-ratian felfogásá- ban; valamint tanítványánál, Pancapaleánál. »Leges dicunt, quod sponsalia contrahuntur in septennio.« »Lex vero tenenda est. nisi obviare canonibus videatur.« Még II Sándor pápa is elismeri bizonyos tekintetben a világi házassági törvény- hozást, t. i. abban a decretumában, melyben a rokonsági fokok számításáról rendelkezik.4 *

II. PasTcál pápa megemlíti, hogy a vérszerint való gyermek és az örökbefogadott gyermek a világi törvények szerint házasságra nem léphetnek; és ennek alapján jelenti ki, hogy a vérszerint való gyermek nem léphet házasságra szülőjének keresztgyermekével sem, mint aki lelkileg adop- tálva van.8

II. Orbán pápa így szól: »Nos canonum ac legum scita sequentes.« 6 Azonban ebben az esetben a pápa egyszersmind enyhíti a lex szigorát, tehát úgy jár el, mint a lex ura.

Es különben is soha se feledjük el, hogy abban a korban, melyben ezek a pápai határozatok keltek, a római jog nem volt Nyugaton a római birodalom joga; hogy az egyház házassági ügyekben azzal ólt, az tulajdonképen az egyház saját szuverén rendelkezése volt.

A római jogból vette az egyház a »biennium«-ot és »triennium«-ot is az impotentia esetében.

A glossa-irodalom szintén azt az elvet vallotta, hogy

1 Schnitzer, u. o. ; Sohm, Zeitschrift für Kirchenrecht, IX. 242. s köv. 1.

2 Schrörs, Hinkmar, 405. és 409. 1.

3 Freisen, id. m. 886. 1

* c. 2., C. 85., qu. 5.

6 c. 5., C. 30., qu. 3.

8 c. 1., C. 31., qu. 2.