Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Notter Antal: Az egyház kizárólagos törvényhozó joga
AZ EGYHÁZ KIZÁRÓLAGOS TÖRVÉNYHOZÓ JOGA. 17 azért mondja Herodesnek, hogy fivérének nejét nem szabad feleségül birnia, mivel Herodes még fivére életében lépett házasságra ennek nejével.1 Az egyházi törvényhozás és az Iskola azonban még tovább ment és az igazi sógorságot alkotó affinitas primi generis mellett még fölvette az affinitas secundi generist és affinitas tertii generist.1 2 A cognatio spiritualis természete arra vall, hogy az ez által előidézett házassági akadály az egyház talajából eredt. Igaz, hogy eltekintve néhány kétes hitelességű kánontól, az első törvényhozói tény e tekintetben Justinian császárnak 530-ban kelt törvénye,3 mely a keresztségből származó lelkirokonságról szól, tehát állami törvény; azonban e tör- vény megokolása arra vall, hogy a császár ezt a törvényt az egyház ösztönzésére hozta és hogy általa egy régi egyházi jogszokásnak megadta az állami szentesítést.4 A ligamen akadálya tekintetében önálló volt az egyház törvényhozása már csak annyiban is, hogy a ligament fen- forgónak tekintette akkor is, midőn az állam a házasságot felbontottnak tekintette; mert az egyház — névleg a római egyház — a házasság felbonthatatlanságát vallotta. Ismeretes azonban, hogy a házassági kötelék felbonthatatlansága kór- désóben a római egyház csak nagyon lassan tudta a maga elveit érvényre emelni a világi joggal, de sőt a frank egyház jogával szemben is. Mindamellett a házasság felbonthatat- lansága volt a cél, melyre törekedett. A felbonthatatlanság elvének szigorú keresztülvitelé- nek útjában állottak a társadalmi viszonyok és az erkölcsök. Ami a társadalmi viszonyokat illeti, a rabszolgaság intéz- ménye volt az, mely a házasság felbonthatatlanságának teljes érvényre juttatását akadályozta. A római jog és a germán jogok szerint a rabszolgák házasságot nem köthettek, csak 1 Freisen, id. m. 442. 1.; Schnitzer, id. m. 400. 1. 3 Schnitzer, id. n>. 401. 1. ; Freisen, id. m. 488. 1.; Esmein, id. m. I., 380. 1. 3 c. 26. Cod. (V—4). * Freisen, id. m. 508. s köv. 1. Hittudományi Folyóirat. 1904. 2
