Hittudományi Folyóirat 15. (1904)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 145 kinyilatkoztatott igazság természetfölötti jellege és a hitszónok isteni küldetése. b) Nem mindegy, akármim? rendben vagy épen rendezetlenül következnek-e a bizonyítékok egymás után, mert az érvelésnek jól rendezettnek is kell lennie. Hogy minő sorrendben váltakozzanak a bizonyítékok, arra nézve már Quintilián úgy felelt, hogy az a dolog természetétől és egyéb követelményektől függ. Általában azonban azt ajánlják a szónoklati írók: a bizonyítékok oly rend- ben sorakozzanak, hogy az előadás bizonyos érteményben folyton emelkedjék és erősbödjék. Evégből azt ajánlja, hogy az érvelésben következő sorrendet kövessük ו első helyre a többi közül kiváló érvet tegyünk, középre a többek közül nem annyira kiválók egyikét, vagy másikát, végül a leghatályosabb érvet, mit röviden igy fejez ki: fortiora, forlia, fortissima. Ez az úgynevezett komért sorrend (Ordo homericus). c) Nem elég a bizonyítékot vagy érvet csupán fölemlíteni. Ki is kell azt módszeresen fejteni.1 Azonban az egyházi szónok- nak e tekintetben is teljes szabadsága vagyon. Csupán arra köteles ügyelni a szónok, hogy érvelése a) világos, ß) igaz és y) észtanilag (logikai tekintetben) helyes legyen. a) világos az érvelés, ha az összefüggés a bebizonyítandó tétel és a bizonyíték között jól ki van domborítva, érezhető. Evégből szükséges jó gyakorlati magyarázat. ß) Igaz az érvelés, ha ment minden hamis okoskodástól (rabulisztika), amelynek fő- és elfogadott fogásai: az álokoskodás (sophisma), az ugrás a következtetésben (saltus in probando) és a túlságos szabadosság (licentia), akár az érvelésben, akár a gon- dolkodásmódban; továbbá: elvcsúsztasás vagy elvtagadás (petitio principii) és a főtétel változása (mutatio centri), a körbenforgás (circulus vitiosus). y) Helyes az érvelés, hogyha kellő észtani (logikai) alakban történik az okoskodás. Evégből. nem mintha ezzel az érvelésnek minden törvényszerű, elfogadott alakját megadtuk volna, mert hisz’ arra nincsen törvény, az tisztán a szónok egyéni és szellemi irányától és szabad választásától függ, hanem, hogy az érvelés- nek már az ó- és középkorban is elfogadott s használt alakjait 1 Difí'ert inter se: argumentari et argumenta adferre — mond Houdry. — Nam argumentari oratoria est: argumentum ampli- ficare, ei lucem adferre, omnem vim illius ac robur explicare. Argu- menta argumentis agglomerare, quin eorum aliquid amplificetur, idem est, ac cibum cibo ingerere, quin masticetur. Hoc enim sine gustu fit, et stomachum obruit, non reficit. JBiblioth. Concionator. Prolegomena. Hittudományi Folyóirat. 1904. 10
