Hittudományi Folyóirat 15. (1904)

Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról

AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL.

131

lennie, hogy abból a hallgató tanulságot is merítsen, egy szó- val: tanuljon belőle valamit.

A szentbeszédnek, tekintettel szónoki feladatára, alkal- mazkodnia kell azokhoz a szabályokhoz, amelyeket a tapasz- tálát mint jókat szentesített s amelyeket a józan ész nél- külözhetetleneknek ismert el. — Ha a szónok nem tanít, tárgy híján van; lehet kellemes beszédének összhangzata, de hatása csak mulékony lehet.

A velős igazságok, a nagy eszmék, amelyekkel a szó- nők el van telve, önkénytelenűl vonják magok után az ezeknek megfelelő kifejezéseket:

Verbaque provisam rem non invita sequentur.

Az ékesszólásnak nagy titka Horatius véleménye sze- rint abban áll: jól értse maga a szónok tárgyát, de alapo- san tudja a tant, jól tudjon gondolkodni, — ez már maga után vonja, hogy arról jól tud beszólni.

Scribendi recte sapere est princípium et fonsj azaz: ahhoz, h,ogy valaki jól tudjon írni, legelső kellék és a kellé- keknek csaknem összessége: sapere vagyis hogy ö maga azt, amiről ír, jól tudja.

Ezen első feltételhez másodikat is csatolhatunk, még pedig Cicero nyomán: TJna res prae nobis est ferenda, ut nihil alind, nisi docere velle videamur,2 azaz oktatás képezze a beszéd alapját, a többi mellékes, mert attól függ azután, hogy a beszéd a kedélyhez is szóljon azaz megfessék, és hogy a hallgatót arra bírjuk, hogy azt gyakorolja is, amit tanúit. Ha tehát semmit sem tanúit a beszédből, akkor nem fog semmit gyakorolni sem. Maga a római szónok találó hason- lattal magyarázza ezt meg: alaposan oktatni a hallgatókat — mondja — arról, amiről szó van, kifejteni és megvilá- gosítani az igazságokat, amelyek őket az erény követésére bírják -— az, ami a beszéd testét és lényegét teszi: az ékesszólás egyéb részei, amelyek a tetszésre és a megindí- tásra irányulnak, csak úgy folyjanak benne, mint a vér 1

1 Arte poét.

־ De Orat. 1. II. CCOX.

9*