Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Trikál József: Az ájtatos alapítványok és alapítványi jog története
AZ ÁJTATOS ALAPÍTVÁNYOK ÉS ALAPÍTVÁNYI JOG TÖRTÉNETE. 641 bukás okát, a papság pénzvágyában, kielégíthetetlen kap- zsiságában keresték a visszaélések forrását. Nem tartozik hozzánk az egyház belél etet rajzolni, de az a tény, hogy a nagy nyugati egyházszakadás idején amint a javadalmakat, úgy a felügyeletek alatt levő köz- hasznú intézményeket, kórházakat is jutalomként osztogat- ták az egyházfők pártembereiknek. A oonstanoi zsinat ellene szegült az ily eljárásnak, megsemmisítette az aján- dékozásokat s határozataival útját óhajtotta vágni a vissza- éléseknek.1 Ámde ép az volt a hiba, hogy a zsinatok határoza- tai csak holt betűk maradtak s az egyház haladt tovább a maga útján visszaéléseivel egyetemben. Egyes nagy embe- rek példája, egy sz. Antonin, sz. Lőrinc, Ximenes buzgalma ép oly eredménytelen maradt, mint az 1536-iki kölni zsi- nat határozata. Pedig az igaz meggyőződést érezzük ki a püspökök határozataiból, midőn mondják: »Curae nostrae imminebit, ut eius modi loca, ubi constituta sunt, sarta tecta teneantur, ubi vero dissipata sunt, instaurentur; deni- que ubi necdum constituta sunt, Episcopali nostra !provi- dentia aedificentur. Pauperum enim curam nobis Christus praecipuam esse voluit . . .« 2 A hitújításnak kellett végigpusztítania a katholikus egyházon, amelyet megrázott, de legalább felébresztette az öntudatot. A hitújítás a közhasznú alapítványok történeté- ben új fordulatot hozott létre. Míg eddig ugyanis ezek köz- jogilag az egyházhoz tartoztak, igaz, hogy már sok kivé- tellel, ezentúl a körülmények alakulása folytán ezen jótékony intézmények közjogilag kiesnek az egyház kezéből és állami felügyelet alatt álló intézetek lesznek. A hitújítástól kezdve tehát nem mondhatjuk már, hogy ezen közhasznú intéze- tek önmagukban véve, céljuknál fogva egyháziak, hanem igenis, hogy világiak. Természetesen azért az egyháznak megmaradt a joga, ily intézményeket mint kizárólag egy- háziakat létesíteni. 1 Sessio VII. de reformat, c. 15. 2 Thomassini I. 1. II. C. 91. n. 7. • Hittudományi Folyóirat. 1903. 41
