Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Trikál József: Az ájtatos alapítványok és alapítványi jog története

562 BR. TRIKAL JÓZSEF. tulajdonosnak, sem utódainak fordítania nem szabad. »Et quae semel offeritur, non revolvatur, et santificat et bene- dicet. Et si autem aliter praesumserit, persolvatur et ban- num nostrum componat.«1 Ami pedig a királyi jóváhagyást és védelmet illeti, szinte szükségképen folyt a római császárnak és a többi királyoknak is a tisztéből, melynél fogva az egyházat javai- ban, jogaiban megőrizni tartózták. Azért az alapítványlevél a királyi levéltárban őriztetett a jóváhagyási okiratokkal együtt. Nem lehetett annak valódiságában vagy jogossá- gában kételkedni. A jóváhagyási okirat továbbá nemcsak a püspökök túlkapásait kötötte meg, de a királyok ellen is megvédte a tulajdonjogot. Hiszen mintegy önmagukat és utódjaikat kötelezték arra, hogy a jámbor célokat ki nem fosztják javaikból. De a világiak kapzsiságát is lehű- tötte, mert minden birtokrablás nemcsak a tulajdonnak, hanem a királyi intézkedésnek is megsértése volt. A karolingek korszakának főjellemvonása tehát az, hogy az ájtatos alapítványok mind bizonyos önállóságot nyertek. Nem szűntek meg az egyház tulajdona lenni, de tényleg mint bizonyos cél által korlátolt javak szerepelnek. A püspöknek főfelügyeleti joga sértetlen marad, de a fel- ügyelet módja megváltozik. A mainzi zsinat 813-ban kimondja:1 »Volumus, ut episcopi potestatem habeant res ecclesiasticas providere, regere, gubernare atque dispensare secundum canonum auctoritatem.« De az ájtatos alapítványok kezelése nem volt többé kezében egyesítve. Amióta javadalmasak vannak, ezek egy- szersmind kezelői is a javadalmukhoz tartozó kegyes célok- nak. A püspöki hatalom most arra szorítkozik, hogy szigo- rúan felügyel ezek épségére, megvizsgálja a számadásokat és bünteti a visszaéléseket. Ezen felügyeletet azonban az egész egyházmegye területén személyesen nem teljesítheti, azért egy új hivatal létesítése válik mihamarább szüksé­1 Capitul. Achen. 802. c. 15. ־ Capit. Aquisgran. 802. c. 5. ־> C. 5.

Next

/
Thumbnails
Contents