Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Babura László: A böjtről

510 DR. BABURA LÁSZLÓ. kivételébe. Ha N. Gergely pápa gyermekek böjtölését külön felemlíti — in quo omnes et parvuli pueri ieiunant — akkor az bizonyára nem volt parancsolva, mert különben nem említette volna fel mint valami különöset. Liemke ama véleményét, hogy a gyermekekre nézve a zsinagóga rendelkezése maradt mérvadó, mely szerint a fiúk 13., a leányok pedig 12. életévüktől fogva köteleztettek a böjtre, egyetlenegy érvvel sem tudja támogatni, sőt maga ellen beszél, midőn nyomban rá a IY. toledói zsinatra hivatkozik — 633, — mely határozottan kiveszi a böjti parancs hatálya alól a gyermekeket, a betegeseket és aggastyánokat. A keleti egyház azonban tényleg szigorúbb volt e tekin- tetben. Amily elnéző volt az egyház a fejletlen kor iránt és a betegek iránt, époly elnéző volt a nehéz munkával fog- lalkozók iránt is. Azért régente a böjti napokon szünetelt a munka, hogy a munkások is bőjtölhessenek.1 A leggyengédebben azonban a szegényekkel és fog- ságban sinylődőkkel bánt az egyház. Ezekre a böjti napok a legnagyobb jótétemény voltak, mert ilyenkor bővebben hullott az alamizsna és az önmegtagadás által megmaradt étel. A szentatyák általában hangoztatják az alamizsnálkodás szükségességét, különösen e napokon. Arra oktatnak, hogy a szűkebb étkezésen megtakarított pénzösszeget a szegé- nyéknek kell alamizsnaképen nyújtani. Ez a felfogás Her- mas Pastorából ered, ahol az angyal így szól Hermashoz: ■Computata quantitate cibi, quem ceteris diebus comesturus es, sumptum diei illius, quem facturus eras, repones et dabis viduae, pupillo aut inopi; et sic consummabis humilitatem animae tuae ... Si igitur sic consummaveris ieiunium tuum . . . erit hostia accepta Domino et scribetur hoc ieiu- nium tuum.1 Azt is tanítják, hogy a böjtöt szükség esetében az alamizsna pótolhatja. Qui propter aliquam necessitatem ,corporis sui et consuetudinem alimentorum non potest 1 1 L. Binterim i. m. 90. 1. ’ Libr. III. Pastor. Tom. I. Patr.Ap. 105. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents