Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Hám Antal: A goel és a vérboszú az ószövetségben

A GOEL ÉS A YÉKBOSZÚ AZ ÓSZÖVETSÉGBEN.

495

jelent, akinek a család vagy a rokonság valamely tagja iránt, különös kötelmei vannak.

Célunkhoz képest mi a gőélnek csak a 4. pont alatt említett kötelességét veszszük tekintetbe.

A gőélnek tehát meg kellett ölni rokonának gyilkosát.1 De nagyon tévednek, akik e miatt a gőélt vérboszulónak, eljárását pedig vérboszúnak minősítik. Mi sem volt távolabb tőle, mint épen ez a fogalom. Magában a gőél szóban nincs sem a boszúnak, sem a vérszomjnak fogalma, melyekre pedig a vérboszúnál okvetetlenül gondolnunk kell. Eljárása sem a személyes sérelem megtorlására irányult, hanem a törzs- szokás, majd a törvény kötelező erejének kifolyása volt. Mivel ugyanis a zsidóknál a büntetések végrehajtására nem volt különös személy, pl. hóhér, vagy akárminek nevezzük is, a halálos Ítéletet vagy a nép maga hajtotta végre (meg- kövezés), vagy — a gyilkosságnál — a legközelebbi rokonra háramlóit a kötelesség, hogy a gyilkoson a megállapított halálbüntetést végrehajtsa. A gőél tehát nem saját egyéni boszújának a kielégítője, hanem a hatalom eszköze, mond- hatjuk, a társadalom akaratának kifejezője és végrehajtója volt. Világos tehát, hogy amint manap nem lehet szó vér- boszúról ott, hol az egyén a törvény rendelkezését hajtja végre, pl. az akasztásnál, lefejezésnél, épúgy nem lehet az ószövetség ezen intézményét sem a vérboszúval egy kalap alá vonni. A vérboszú az egyéni, a személyes gyűlölet és harag eredménye, mint látjuk a szicíliaiak vendettájánál, de sohasem a közakarat érvényesítése. A kettő között tehát nagy a különbség. így állván a dolog, természetes, hogy amint a vérboszú nem egyeztethető össze az ószövetség felfogásával, épúgy maga a név sem jogosult. Az ószövet- ség szótárából ennélfogva a »vérboszú« és »vérboszuló« szók törlendők, valaminthogy sohasem is voltak benne,

1 Ez a kötelesség a megölt rokonait valószínűleg oly mérték- ben terhelte, amily mértékben az elhunyt után örököltek. Ha a családnak göélje nem volt, vagy pedig ez elhanyagolta kötelességét, a gyilkost az elöljáróság büntette meg, miként Salamonról olvassuk, hogy atyjának kértére megölette Joabot. (Kir. III. 2, 5. 6. 28. kk.).