Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Szilvek Lajos: A test feltámadása

A TEST FELTÁMADÁSA. 475 Ha jól szem előtt tartjuk azt a fontos megkülönböz- tetést, amelyet a velünk szemben ugyancsak meggyanu- síthatatlan Berthelot említ egy Renanhoz intézett levelében (La science ideale et la science positive) a pozitív és kép- zelődő természettudományra vonatkozólag, teljesen nyugodtak lehetünk az iránt, hogy természettudományi szempontból semmiféle kifogás sem tehető a feltámasztott test ugyan- azonossága ellen. Minden részrehajlatlan olvasóm kénytelen elismerni, hogy én a természettudósok nyelvén beszéltem, hogy én nem tartozom azok közé, akikről tapsok kisére- tóben Rostockban (1872.) a németországi orvosok és tér- mészettu dósok gyűlésén maró gúnynyal jegyezte meg Virchow, hogy bizonyos embereknek az ég csupa kékség, amelyet képzelt lényekkel népesítenek be, mondván: Lehe- tetlen minden közlekedés egymáshoz olyanok között, kik közül az egyik fél csak tudományos megfigyelés által meg- ismert tényeket ismer el s az égi testeket örökös fejlődésben levő testeknek tartja, a másik fél pedig az eget egy oly tájnak képzeli, ahol minden kék és azt képzelt lényekkel népesíti be. Korunk skeptikus fiai a természettudomány tekin- tólyére támaszkodva üzennek hadat a kereszténység tani- tásának és a tiszteletreméltó bölcselet hagyományának, de mint kérdésünk tárgyalása megmutatta, e tekintetben is végzetes tévedésben leledzenek. A természettudomány vizs- gálja az anyag tüneményeit, az érzékelhető dolgokat, a másod okokat, saját módszerének megfelelőleg tapasztal, kísérletez, elvonja induktive a természet törvényeit, amelyeket ismét tapasztalatokkal igazol be; de az, hogy miként lesz képes a mindentudó Mindenható a volt tömecsekből ugyan- azon testet összeállítani természetfölötti, csodás módon a jövendőben, valóban sem tárgyát nem képezheti a terme- szettudománynak, sem módszeréhez az hű nem maradhat, ha e probléma megfejtéséhez illetékességét vitatja. A jövendőt nem lehet ma még tapasztalni; az esetleges természet- fölöttire és annak mikéntjére sem állítólag, sem tagadólag érvényes következtetést nem állíthat fel a tudomány; nem

Next

/
Thumbnails
Contents