Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Szilvek Lajos: A test feltámadása

A TEST FELTÁMADÁSA. 473 Az ugyan kétségtelen, hogy a pokol büntetésében súlyosabb a poena damni, mint a poena sensus, valamint hogy az ördög és az elkárhozott lélek Isten engedélyével elhagyhatják a pokol helyét (megjelenhetnek a földön), mégis a protestánsok ama tanával szemben, hogy a pokol nincs helyhez kötve, hogy a pokol szintere az egész világegyetem, hogy Isten majd ezt, majd azt a helyet jelöli ki pokolnak, a katholikus egyházban állandó az a tanítás, hogy bizonyos meghatározott helyen létezik a pokol. Szokás egyebek közt úgyis érvelni: E földön vétkezik az ember, itt bűnhődjék is. Ámde: A bukott angyalok is itt vétkeztek ? A menny- ország is a földön leszen, minthogy a boldogok a földön gyakorolták jó cselekedeteiket ? Bármennyi leszen is különben az elkárhozott, lehet hely számukra a földön is, mert maga a büntetés, a test állapota, a föld tulajdonságai természet- fölöttiek lesznek. Lehet a test roppantul összenyomva, ami egymagában szakadatlan hőforrást képezhet; lehet a meleg, a tűz következtében a föld tömege aránytalanul kiterjedve megnagyobodott; lehet más égi testtel való összeütközés folytán (tűz, világvég) tűz a földön és a tömeggyarapodás stb., stb. Az Úr-Isten határtalan természettudománya és természetfölötti mindenhatósága töméntelen eszközzel és módozattal rendelkezik, azért a kérdés mindeme feszegeté- sénél okosabb dolog az, amit Aranyszájú sz. János ír: Ne a büntetés java az Isten látásától, bírásától való megfosztatásban — poena damni — állván, miként az örök boldogság a visio, possesio Deiben, s mert voltaképen fönt s lent viszonylagos kifejezések, első sorban az van fönt, aki kellemes helyen, Istennel van ; lent pedig az, aki kellemetlen helyen van, mert meg van fosztva Isten bírásától és a vele járó egyéb ágaitól a boldogságnak. Azt azonban szintén óhajtom ennek kapcsán megjegyezni, hogy a megdicsőült test agilitás- sál birván, megfelelőbb lehetne erre való tekintettel az a felfogás, amely nem köti körülhatárolt helyhez a mennyek országát, míg viszont a megkötöttség, akadályozottság (Ignis agit in animam non per modum influentis, sed per modum detinentis — mondja sz. Tamás az elkárho- zott lelkek tűzzel való büntetése lehetőségének magyarázata gyanánt) egyik büntetése lévén az elkárhozottaknak, a pokol kiszabott helyhez- kötöttsége jóval valószínűbbnek látszik.

Next

/
Thumbnails
Contents