Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Kováts Sándor: A csanádi papnevelő-intézet reformált tanterve

346 HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. az iparművészetnek úgyszólván minden ága. A művészetek története szoros összefüggésben áll a vallással, a vallásból eredtek, az istenitisztelet a szülő anyja a művészeteknek, mely legmélyebb tartalmát a vallásból meríti, ez alkotásainak éltető lelke, épen azért a vallás alkotta a legnagyobb remek- műveket. A művészet és a vallás szövetségestársak, mind- kettő Istentől ered s azért szükségkép ismét hozzá kell vezetniük, 11a a vallás igaz és ha a művészet eredeti alap- eszméjétől el nem pártolt. Aristoteles szerint (de arte poet. VI. 2.), úgymond Hettinger,1 a művészetnek a lelket meg kell tisztítania, az eszményi világot, a teremtmények és az ember eredeti álla- potát kell feltüntetnie. A szépség, a műalkotás feladata az eszményi, zavartalan, tiszta élet megjelenítése által benniin- két a közönségesből, alacsonyból és érzékből felemelni, a vétek, a halál és a múlandóság bilincseiből (legalább a képeken) megváltani. A művészet által a közönséges való- ságból az eszmények birodalmába menekülünk, melynek az ember paradicsomi ártatlanságában birtokosa volt, amidőn még bensőjében nem érezte a meghasonlást. így a művészet emlékeztet az elveszett paradicsomra és a túl világi, a jövő paradicsom előíze. A művészet feladata megjeleníteni az eszméket, amint az Istenben vannak és eredetileg a teremtésben megjelen- tek. Mint a lélek az arcon tükröződik vissza, és a külső arcvonásokat átszellemíti, úgy sugárzik az igazi remekműből az eszménynek sugara az érzéki burkon át és ebben áll az igazi szépség. Minden műremek két elemet foglal magában, a lelke az eszme, s annak megtestesítése az érzéki külalak. A művészet tehát felemelkedik az érzéki fölé, de másrészt megmarad az érzéki körében, amennyiben az érzékfelettinek érzéki alakot ád — azért joggal mondta Goethe, hogy a művészet a természet rabszolgája és ura. Rabszolgája, mert utánozza a természetet, benne kell a formákat keresnie, melyekkel eszményeit kifejezésre juttatja, — de nem nyers 1 Timoth. XVI. levél.

Next

/
Thumbnails
Contents