Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Babura László: A böjtről

A BÖJTRŐL.

237

üldöztetéseiben voltak az ily önkényt elvállalt böjtök gya- koriak. »Tunc et fides... disciplinatior in ieiuniis et statio- nibus ...in sanctitate et sobrietate« — mondja szépen Ter- tullián ez időkre vonatkozólag.1 Épúgy böjtöltek hálaadás- képen valamely közérdekű ügy szerencsés bevégzése után, valamely veszély, csapás, megpróbáltatás elmúltával. Ezekből a böjtökből fejlődtek ki a kérő napok, mert Mamercus, viennei püspök, az V. században elhatározta, hogy az Urunk mennybemenetele előtti három napot évenként kérlelő áj tatosságokkal megszenteljék.

Mindezek után nem hagyhatjuk említés nélkül a külön- féle fogadalmi böjtöket, melyek a hivek nagy buzgósága mellett napirenden voltak, miután a böjtöt az egyház maga is érdemszerző eszközként használta és ajánlotta.

Gj Nagyböjt.

1. Apostoli eredete.

Az eddigiekből eléggé láttuk, mily szoros és benső viszony uralkodott a hívek és Krisztus között, mennyire iparkodtak nyomdokaiba lépni és életüket az ő áldott élete szerint berendezni. Igen, az Úr kegyelemteljes élete volt az eszmény, mely a keresztény előtt állandóan tündökölt és követésre intett. Az ő gondolatai, az ő szent érzései szövik át a keresztény életet s jutnak is ebben kifejezésre több- kevesebb hűséggel. Krisztus maga ismételve követésre bűz- dított és az apostolok nem szűnnek meg ugyanezt sürgetni.

»Kérlek tehát benneteket — írja sz. Pál I. Kor. 4, 16. — legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé.« És ezt ő oly fontosnak tartja, ez annyira szívón fekszik, hogy ugyanabban a levelében (11, 1.) szóról-szóra ismétli szavait. Ugyanerre inti az efezusiakat is: »Legyetek tehát Isten követői ... és éljetek szeretetben, mint Krisztus is szeretett minket«.« (5, 1. 2.) A tesszaloniakat pedig nem is dicsérhette meg volna jobban, mint mikor azt írja nekik:

De fuga in persec. C. 1.