Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Hám Antal: Megtért-e a Bölcs Salamon király?

220

DK. HÁM AXIAL.

hogy nem tért meg. Mert igaz ugyan, hogy a testiségbe sülyedt emberek közöl kevés tér meg valóban, de még is akad, aki megtér, mert az Isten azon könyörül meg, akin akar. Ebből tehát nem következik Salamon penitenciátlan- sága, sőt inkább azt kell vallanunk, hogy neki, mint a Messiás típusának, Isten adott malasztot bűnei megsiratására.

Nem lehet Salamon elkárhozása mellett érvet faragni abból sem, hogy birodalma halála után két részre szakadt, holott ha megtért volna, mondják, ez nem következett volna be. Mert Salamon bűnbocsánatot nyerhetett, a nól- kiil, hogy Isten a büntetést is elengedte volna neki. Példa erre Dávid király története. Mikor házasságtörést követett el és Uriást megölette (Kir. II. 11.), gonoszát cselekedett az Úr szine előtt (u. o. 12, 9.), a Nátán prófétától kimon- dott büntetést (u. 0. 10. k.) tehát megérdemelte. És mégis mikor megbánta bűnét, a próféta kijelentette neki: »Az Úr is elvette bűnödet, nem fogsz meghalni. Mindazáltal, mivel az Úr ellenségeit káromoltattad e dolog által, fiad, ki neked született, halállal hal meg« (u. o. 13. k.).

Azt mondják, hogy mivel szíve nem maradt töké- letes, teljes mindvégig Istennel, nem lehet mondani, hogy megtért. Igaz, hogy a םלש tökéleteset is, teljeset is jelent; de hibás azt olyanképen magyarázni, hogy Isten nem lakott benne mindvégig állandóan. Maga a szöveg [is kizárja ezt az értelmezést; mert belőle nyilvánvaló, hogy a szent író összehasonlítja Salamont Dáviddal. Az érvül felhozott hely- nek tehát nem lehet más az értelme, mint hogy Salamon szíve nem volt oly tökéletes, azaz nem volt Istennel annyira egy, mint atyjának, Dávidnak szíve. De ebből következik-e, hogy jó útra nem tért? Nem; az érv tehát célját téveszti.

Ami pedig azt az állítást illeti, hogy a bölcsességet sem kapta vissza, azt lehet felelni, hogy a megtérésre nem szükséges az a rendkívüli bölcsesség, melylyel Salamon eleinte bírt, hanem elegendő annyi, hogy beláthassa hibáit. Ennyi pedig megmaradhatott neki, vagy később az Isten megáld- háttá vele.

Legfontosabb az utolsó érv, mely abból van merítve,