Hittudományi Folyóirat 14. (1903)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 129 megfenyít, és ők kardjaikból szántó vasakat ós dárdáikból sarlókat készítenek.« (Izai. 2, 2—4.) És az anyaszentegyház letekintve, anyai szárnyai alá vette őket. És mint midőn »az anyag idomát megilileti az élet ihlete« : a néptömeg új lelket vön és élni kezdett. A közös egyház anyaként karolt át mindeneket és egy család lön a sokféle nemzet. így térítette meg az egyház egymásután az akkor betóduló népeket: a frankot, a szilaj germánokat. így térítette meg a magyart is! — Nehéz feladat várakozott az egyházra, midőn Európa összes vidékeire kiterjedő égtájainak keleti határain a szilaj pogány magyarok először megjelentek. S a keresztény egyház az idegen népet úgy, mint hajdan a nyugati barbárokat, anyailag karolta szivére. Mindent átölelő jótékony szelleme az új vidéken hatalmas templomot emelt a nagy Istennek s mindazon intézményekkel s jótéteményekkel megáldá, amelyekért már akkor hálát rebegtek neki az akkor ismert és művelt világ- részek. Itt is, mint ott »az egész embert s az egész nemzetet, társadalmát elfoglalta, elméjét, értelmét felemelte, jobb, nemesebb, magasabb erkölcsi törvényt szabott elébe, hajlamait ápolásba vette, kihatott tudomány-, törvényhozás- és politikára«, elhatározó befolyást gyakorolt polgári és társadalmi intézményeire, s kiapad- hatatlan forrása lön az emberek üdvét és jólétét célzó jámbor alapítványoknak, »a népet a szeretet és az erény ösvényére kalau- zolta, szóval a keresztény hit és a római anyaszentegyház a föl- világosodás szövétnekét hordá a barbár sötétségben nemzetünk előtt«. íme, ezt írhatjuk fel a kereszténységnek emléktáblájára. Ezt tartotta fönn róla az emlékezet. Mert habár nemzetünket hajdanának szent emlékeitől csaknem teljesen megfoszták a hazánkat századokon át sújtó balsorsnak ádáz viharai, egy, a legdicsőbb eseménynek emléke, mely ma is őszinte hálaérzetre képes gyulasz- tani minden igaz hazafi kebelét, fennmaradt, — a magyarság megtérésének kegyeletes nyomai ezek, amelyek mind a keresztény hit szelleméhez, az anyaszentegyház áldott működéséhez fűződnek és vezetnek vissza. Avagy ősapáinkat a pogányság sötétségéből a kereszténység világosságára nem e gondos anya, a keresztény egyház vezette-e ki, ami a mai műveltségnek alapja lön és a magyart évszáza- dokon át a polgáriasultság mindennemű áldásaival elárasztá ? .Ki volt, aki a nálok divatozott pogány áldozatok ellen győzedelmesen harcolt ? Nemde az anyaszentegyház. És ki volt, aki letelepítette és a folytonos létét fenyegető harci kalandokhoz szokott nomád népet házi tűzhelyé- h©z szoktatta és békés, müveit nemzetekhez méltó életre birta, hogy a folytonos harcnak szerte kalandozó fiai megállapodtak s mint művelt, békeszerető lakosok várakat, városokat és falvakat kezdtek építeni és azokban békén megtelepülni? Nemde a keresztény egyház. Apostoli férfiak, az egyház szolgái jöttek a honfoglaló Árpád Hittudományi Folyóirat. !90S. ^
