Hittudományi Folyóirat 14. (1903)

Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról

AZ EGA HÁZI SZÓNOKLATRÓL.

97

dulat tulajdonkép a szellemes szónoknak szónoki fogása, amelylyel csak a figyelmet akarja felkölteni és ébren tar- tani és a beszéd részeinek szoros összefüggését épen ezáltal még szembetűnőbbé tenni.

33. §. III. Gyakorlatiasság.

Az egyházi szónoklatnak egyik legfontosabb szabálya — amely részben az irodalomra is vonatkozik, de csak »cum grano salis«, — hogy a szónoki beszéd legyen gy ale ori at i.

Igen sok előnye és igen sok hibája lehet az egyházi beszédnek. De ha ez az egy előnye megvan, hogy gyakor- lati, akkor már csaknem egész bizonyossággal rámondhat- juk, hogy jó is volt, ha pedig abban az egyetlen egy hibá- ban szenvedett a beszéd, hogy nem volt gyakorlati, egész bizonyossággal, csalhatatlanul kimondhatjuk, hogy rossz volt és kárba veszett a beszéd. Valóban száz beszéd közül, amely gyakorlati, kilencvenkilenc jó is volt, ha különben egyik-másik tekintetben fordult is benne elő kívánni való.

Ezt a szabályt márványtáblára kellene vésnie minden egyházi szónoknak és azt maga elé helyeznie, valahányszor beszélni akar.

Mert, sajnos, igen sokat■ hangoztatjuk ezt a törvényt, és mégis alig van szabálya a szónoklatnak, amely ellen oly könnyen vétene az egyházi szónok, mint a gyakorlatias- ság ellen.

Miben áll a gyakorlatiasság ?

Abban áll, hogy a gyakorlati kereszténységet vagy keresztény életet tartsa szem előtt a szónok.

A szónok tehát 1. az életet, 2. a gyakorlati életet, 3. a gyakorlati keresztény életet tartsa szeme előtt.

1. Tartsa szeme előtt az életet. Mit használ, ha a szónok bármily szépen beszél is, ha nem markol bele az életbe, az életnek semmit sem használt. Akár a falra borsót hányt volna. Mit használ, ha eget verdes is a szónok tudományá- val, ha az életen nem változtat, levegőt verdes, az egyházi szónoklat célját nem mozdítja elő.

Hittudományi Folyóirat. 1903.

7