Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Kováts Sándor: A csanádi papnevelő-intézet reformált tanterve
HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. 745 ellen, mint aminő tisztán spekulatív téren képzelhető, ahol hálás működési tér kínálkozik a hittudósoknak. Az egyház- történelemben is még nagyon el van hanyagolva az erkölcs- történet rovata. Erkölcstan i, valamint dogmatikai kézikönyveink egy- része inkább a pozitív theologia, másrészük a spekulatív theologia irányát követi. Az első rovatba tartozik pl. Müller morálisa, súlyt fektet a szentírási idézetekre, a tanító-egy- ház döntvényeire (propositiones damnatae), a szentatyákra és a hittudósokra; ellenben pl. Lehmkuhl kézikönyve a másik irányhoz tartozik, mert nem ezekre, hanem a belső, észokoskodás útján való megokolásra fekteti a súlyt. Azon- felül természetesen mind a kettő egyaránt nagy gondot fór- dít a gyakorlati alkalmazásra, ez a tantárgy természetéből és a táncéiból önként következik. Legmesszebb mentek ebben a tekintetben a freiburgi katholikus egyetemen, ahol egyene- nesen különválasztották az elméleti (spekulatív) és a gya- korlati erkölcstant, mindenikre egyaránt heti 5 előadó órát szánnak, azonfelül az elsőből heti 1 óra disputatio, a másik- ból casuistikus gyakorlat van. És hogy mennyire tisztán spekulativ irányú az első, kitűnik abból, hogy tankönyv sz. Tamás Summája I“ II־ae et II־a II־ae. Ez eljárás orvosszer akar lenni a Hettinger által fentebb említett ellaposodás, elsekélyesedés ellen. Első pillantásra úgy látszik, hogy az erkölcstan fel- adata könnyebb mint a dogmatikáé, ámde nem egészen úgy áll a dolog. Bizonyos igaz, úgymond Hettinger,1 2 hogy a hittan tárgya végtelen nagy és magasztos, tárgya az Isten és az ő csodálandó művei, melyeket sok tekintetben a titok sűrű fátyola borít és azért a hittan kiépítése az emberi ész legnehezebb feladatai közé tartozik. Ellenben az erkölcstan tárgya a keresztény élet, melyet a Krisztus törvénye iránti engedelmesség és a malaszt segítségével kell megszentelnünk. Mindazonáltal a moráltheologiának nem könnyebb a feladata, 1 Id. mű. 871. k. 2 Id. mű. 871. k.