Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Huber Lipót: A Messiás megjelenésének ideje Dániel próféta szerint
664 HUBEE LIPÓT. a bűn, eltöröltessék a gonoszság1 (ami a Messiásnak engesztelő halála által történt) és eléhozassék az örök igazság (a megigazulás kegyelme, amit szintén a Messiás szerzett meg), beteljesedjék a (Messiásra vonatkozó sok és sok- féle) látomás és jövendölés és a szentek Szente (ez a Messiás, amennyiben ő maga az Istenség) fö/kenessék« (a Szentlélek mindazon ajándékaival fölruháztassók, melyek az Istenség- ben rejteznek — Izaiás, 11, 1. s köv. —- s ezáltal hivatalára fölavattassék, melyet tényleg akkor kezdett meg, midőn nyíl- vánosan föllépett).2 E szavak után Gábriel az eddig csak általánosságban mondottakat bővebben fejti ki és pontosabban adja elő, s részletezvén a 70 évhetet, felosztja azokat: 7, 62 és 1 óvhétre. Az első időszakban újra felépül a lerombolt Jeni- zsálem; a mcisodik végén —■ mely az utolsó előkészület ideje a Messiás fogadására — fölkenetik s mint Isten kül- dötte tényleg föllép s megkezdi a Messiás hármas (tanítói, papi s királyi) hivatalát; a harmadik időszakban — és pedig 1 1 E három kifejezés negative, a következő három pedig positive arja le a messiási jövőt, illetve a megváltást. A bűnök törlesztéséről, kiengeszteléséről szóló jövendölés háromszoros ismétlése kifejezi, mennyire súlyosodott a bűn az emberiségre . . . Δ következő három kijelentés: az örök igazság megalapítása, a látomások és jövendölések beteljesedése s a szentek Szentének fölkenetése tökéletesíti a jóslatot, s kivált a hatodik jövendölés, mely a szentek Szentének fölkenéséről szól, befejezi az előbbieket, kimondván, hogy épen e felkenetés köz- vetíti majd ama messiási javakat.- »A felkenetés jelképe és jelképes kifejezése volt a lélek föl- világosítására és megerősítésére szolgáló mennyei erők közlésének . . . Az Istenember . . . emberi természete, melyben a világot oktatni s megváltani kellett, létezésének első pillanatától fogva, a kegyelem és isteni erő egész teljét bírta. Ezen erejénél fogva vitte véghez a megváltás nagy müvét; ez erő kente föl születésétől haláláig, mint fölkent vagy isteni erejénél fogva volt tevékeny müvének befe- jezéséig: egész élete folytonos felkenetés volt az isteni erő által; megváltói minden tette fölkenetésének kifolyása és újabb bizonví- téka volt, halála pedig annak tetőpontja s legnagyobb diadala (Izaiás, 53.) annyira, hogy fölkenése csak a halálban végződött.« Holding A. A tizenkilenczedik század katekizmusa. 133. old.
