Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Irodalmi értesítő

624

IRODALMI ÉRTESÍTŐ.

egészen rendkívüli világba ragadnak. Nem szeretnék félre- értést okozni, hanem azt hiszem, hogy bizonyos szempont- ból igazam van, ha e művek olvasásának hatását a regény narJcotikus hatásával hasonlítom össze. Annál veszedelme- sebb ez, ha 432 oldalon át tart s oly közönség kezébe kerül, amely kritika nélkül olvassa. Ez az olvasóban vagy hitet- lenséget ébreszt, vagy össze-vissza Jcuszálja csekély hittani ismereteit, amelyekben talán e nélkül is elég homály van, vagy pedig érésre hozza és táplálja hisztérikus hajlamait. Manapság pedig mind a három rosszból, hitetlenségből, hit- homályból és hisztériából is elég, sőt nagyon is sok van a világon. Minek súlyosbítani a helyzetet óvatatlanul megirt könyvekkel ?!1

Nem lehet elhallgatnom még nehány megjegyzést. A szerző ismételten előhozza, hogy a világon naponta 80,000 ember hal meg. Úgy vettem észre, hogy ez a tétel az aszketikns könyvekben stereotyp. Nem tudok eredetéig vissza- menni. De vagy régibb időtől származik, mikor a föld hátát még kevesebb ember lakta, vagy pedig egyszerű számítás- nak eredménye, hogy t. i. átlag minden másodpercre egy halott jusson. így tudniillik egy napra 86,400 halott esnék, ami kerekszámban 80,000. Ha tekintetbe veszszük, hogy a világon ma körülbelül 1,550.000.000 ember él s ha hozzá- veszszük, hogy Magyarországon 1891—93 között ezer emberre 31-0—334־ halott esett egy évben, ami semmi esetre sem rendkívüli nagy halandóság: e két alapon számítva 130—

1 Félreértés elkerülése végett megint tekintélyhez folyamodom. Sz. Teréz írja: » A hit által kell vezetni e lelkeket, lassan-lassan elvonván őket e természetfölötti benyomásoktól s figyelmeztetvén őket, hogy azokat maguktól eltávolítani igyekezzenek s így a lelki életben minél nagyobb előhaladást tegyenek. Meg kell őket győzni arról, hogy ez az út a legjobb, hogy egyetlen cselekedet és egyetlen akarati tény a szeretet rendjében többet ér és becsesebb Isten előtt, mint mindaz a jó, amit e kinyilatkoztatásoktól remélhetünk ; hozzá kell tenni, hogy azok között, kik ez adománytól megfosztattak, sokan hasonlíthatatlanul szentebbekké lettek, mint akik azt a legnagyobb mértékben megkapták az Égtől.« (Montée du Carmel II. 22.) Ez a jó tanács mutatis mutandis a mi esetünkben is alkalmazható.