Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 517 172. 1. — 174. II. köt. Bzoivski Abraham, Suski Jácz., Leopolita Gábor, Mijakowski Jácz., Chorynski Jácz. — Más szerzetesek közül: Bámult Kelemen, fér. r., Grqdzki, bemard., Piotrkowczyk Elek, bemard., Cyrus Jerom., Brzechffa, Konopacki Károly János. A panegyrismus, floridacismus vagy makaronizmus kora. {A XVII. és XVIII. század.) Ezen korszakban hanyatlott az egyházi szónoklat. Nem is csoda. Ezen korszak az, amelyben maga Lengyelország is elvérzett. Előkészítették ezt a benső viszályok, a meghasonlás, anarchia, a »szabad választás«. A krakói akadémia is, mely a XIII. században oly szépen virágzott, most panegyrissel, naptárral és astronomiai prognostizálással foglalko- zott. Irodalomban és szónoklatban egyaránt a rossz ízlés uralko- dott, amelyet külföldről importáltak, miben Marini János olasz (f 1625.) és Gongora (j- 1627.) spanyol költők voltak irányadók, de legkivált Barletta, domonkos rendű, aki az egyházi szónoklatban ezen ízléstelenséggel hódított, úgyannyira, hogy közmondássá vált: »Qui nescit barlettare, nescit praedicare«. Minthogy pedig a len- gyei ifjúság nagy számban látogatta tanulmányai folyamán a kül- földet, főleg Francziaországot, nem csoda, hogy az ott dívó félszegséget és romlott ízlést csakhamar Lengyelországban is meghonosították. Az irályra, nyelvezetre nagy hátrány volt, hogy ama korban túluralkodó volt a latin nyelv, úgy hogy nemcsak a középiskolák főtárgya volt, de leírásokban, prédikációban is a latin idézet hódított. A XVII. században kezdett a francia nyelv Mária Ludovikával és Mária Kazimirával benyomúlni Lengyel- országba, hol különösen a kir. udvarban és az előkelők körében dívott és onnét csakhamar a prédikációba is belopózott. A szent- beszédben sok volt az oda nem való elem: éle, világiasság, régi és új írók, mythologia, példákkal és mesékkel, csodákkal cifrázva. Másik túlzás volt az elhibázott panegyrismus. A szenteket túl- magasztalták, oly dicséretekkel halmozva el őket, akár az olympi félisteneket, s vitatták: melyik hatalmasabb ? Sőt mi több, az élőket és holtakat is elárasztották e dicséretekkel és szolgai tömjénezéssel. Mi természetesen, az igazi szónoklat rovására, a szónoki áradozást és túltengést vonta maga után. Némely szónok a trivialismus hibájába is esik, főleg midőn a másvallásúak, vagy hitetlenek ellen: arabok, törökök ellen fordúl. Harmadik főjel- lemvonása e kornak a hatáshajhászat, mely a szónoklatba vegyül s az igazi ihletet lealacsonyítja és megszentségteleníti; a virágos, dagályos, erőltetett nyelv kap lábra. A szónok nem foglalkozik tárgygyal, hanem összefüggéstelenül, logikai menet nélkül, csattanós, hatásos részleteket igyekszik feltárni a hallgatóság előtt. Már a címek választásában is kirívók, bizarrok, nevetségesek e kor szánó-
