Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

-k. -c.: Jézus Krisztus kínszenvedésének ereklyéi

JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSÉNEK EREKLYÉI. 43 pápának.1 A sz. Péter bazilika sekrestyéjében szintén eléggé tekintélyes töredéket őriznek, amely rúnokat (vésett gót betűket) és más vésett művű ábrázolásokat tüntet föl; ezt szokták a nagyhót alatt a Sixtinában (Sixtusról nevezett kápolna) kitenni; Borgia szerint az 1527 előtti időben ennek nem lehet biztos nyomát adni. A Santa■ Maria-in-Trastevere nevű templomban is van egy vésettművű ily ereklye, de ennek eredetét sem lehet jobban megállapítani; először VII. Pius alatt történik említés róla. Ez a pápa odaajándé- kozta I. Napóleonnak, ez pedig anyjának ; ennek halála után Tosti bíboros megvette és az említett egyházba helyezte. Azonkívül a valódi kereszt töredékeit más római templomokban is őrzik, nevezetesen: Santa-Maria-Magiore, S. Francesco-a-Ripa, S. Maria-in-Campitelli, S. Paolo-fuori- le-mura nevű templomokban Rómában, továbbá Firenzében, Genuában, Milanóban, Oortonában, Pisában, Siennában és különösen Velencében. Velencének, mely oly nagy szerepet játszott a kérész- tes hadjáratok alatt, természetesen nagy rósz jutott a keleti szent kincsekből. A híres velencei Bizánci táblák (így nevezték az ereklyetartókat) elszóródtak a forradalom alatt; de Velence kincstárai még most is gazdagok ilyenekben; így sz. Márk templomában van egy kereszt, mely Irene császárné tulajdona volt; ez két darabból áll, mindegyikük 427 milliméter hosszú, 40 mm. széles és 15 mm. vastag; ugyanott van a VIII. Károlyról, továbbá a Constantinusról és Mária Auguszta császárnéról nevezett kereszt, melyek mind a konstantinápolyi hadi zsákmányból származnak. A Velence többi templomaiban lévő ily ereklyék nem oly jelentősek. Párisban is több töredék van a valódi keresztből: az egyik az úgynevezett Anseau-kereszt, melyet annak a párisi, később jeruzsálemi templomi énekesnek nevéről hív- nak, aki azt Galonus, párisi püspöknek 1109-ben küldötte 1 Rohault de Fleury id. mű. 84. s köv. old. kimerítő leírást ad az ereklyékről az igazoló okmányok alapján,

Next

/
Thumbnails
Contents