Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
262 DR. RÉZBÁNYAY JÓZSEF. az irodaion! is, aranykorát éri el. Amint Nagy Konstantin megtérésével a kereszténység a többszázados véres üldözések és az elnyomatás járma alól felszabadult, hatalmas hódító szellemének minden pompáját s ragyogását kifejté. Fel- szabadulva a katakombák homályából, az istentiszteletnél a lehető legnagyobb fényt fejté ki. Pompás egyházak emel- kedtek az igaz Isten tiszteletére, s az egyházakat nemcsak a nép látogatta, hanem vele vetélykedve töltötték meg az Isten házát a legmagasabb méltóságok és állami tisztségek viselői s a fejedelmek. Új korszaka lön ez az egyházi ékes- szólásnak.1 A religió nem szószéket, — de hogy Marmontel szavaival éljünk — trónt emelt neki. Minden körülmény kedvezett neki s nagyban hozzájárult ahhoz, hogy emelje szent ihletét s lelkesedése hevét. Ezen időre esik azon örven- detes küzdelem, mely a keresztény és a klassikus pogánjT szónoklat és ezek személyesítő! között lefolyt s végül a keresztények diadalával nyert befejezést. Elnémult örökre a klasszikus görög ékesszólás, amely a macedóniai korszak- bán élte virágkorát s mindössze félszázadig tartott csak. s vagy hat század óta lassú haldoklásba fúlt, mígnem az ünnepelt görög szabadság hanyatlásával az is elenyészett. A régi híres görög ékesszólás nem volt a politika, az államkormányzat eszköze többé, az iskola falai közé szorult s mind inkább letért régi ünnepelt pályájáról s merő sophis- mussá s deklamációvá változott át. A római ékesszólás is már jó ideje hanyatlani kezdett. Yirágzási kora, mely már Ciceróval befejezést nyert, három századja letűnt. Nem lelkesíté többé a római szónokot a régi római szellem, a megvesztegethetetlen igazságszeretet; nem honszeretet, sza- badság- és igazságérzet volt többé, ami a szónokot heví- tette, hanem csak ragyogás és ragyogni vágyás volt a cél. S így kialudván az isteni szikra, az ékesszólás művészete is sírba szállott.2 Ellenben a keresztény szónoklat isteni 1 Van Hemel. Précis de rhétorique sacrée, Bruxelles et Lou- vain, chez Ponteyn. 1855. III. part. cliap. 1. a Westermann. Geschichte d. Beredsamk. Leipz. 1833. 1. Th. p. 434. s köv. Benger. i. m. 37. §.
