Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Dr. Kováts Sándor: A csanádi papnevelő-intézet reformált tanterve

214 HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. a görög csak a görögök, a római csak a rómaiak történetét ismerte, mert csak a kereszténység mondta ki a nagy szót, ami sem Sokrates, sem Plátó, sem Aristotelesnek nem jutott eszébe, s ez a szó: emberiség. Ámde azok után, amit a történet bölcseletéről mondtunk, világos, hogy az egyház- történelem képezi a világtörténelem lelkét, a kettő szoros kapcsolatban áll egymással, amit az egyháztörténetírónak folyton szem előtt kell tartani és szemléltetni. Egyrészt az egyház hatást gyakorolt mindig a világra, mert hisz az egyház az, amiből, mint az élő emberi testben a lélek- bői, az emberi társadalomba a magasabb szellemi és erkölcsi élet kiömlik, átáramlik, a Krisztus-hozta világosság árasztja szét sugarait a legtávolabbi körökbe; itt az a pont, ahol Isten keze benyúlik a világba és azt óvja, nehogy újra sötétségbe, tévedésbe, Istentagadásba, bűn- és szégyenbe merüljön, mint Krisztus előtt. Viszont a világtörténelmi események is befolyást gyakorolnak az egyháztörténelemre. Minden jelentősb változás, amely új helyzetet, új állapoto- kát teremt, hatással van az egyházi viszonyokra is, mert bár az egyház nem e világból való, mégis e világon és e világért létezik. Igaz ugyan, hogy az egyház lényegében változhatatlan, mindaz, ami tanításában, istenitiszteletében, szervezetében s alkotmányában, fegyelmében isteni, az lénye- ges, az nem változtatható, az a Szentlélek segítségével mindig ugyanaz marad. Minden egyéb a hely- és idökörülmények igényei, követelményei szerint változtatható, és ha észszerű okok parancsolják, változtatandó is. Változó kültevékeny- sóge, amennyiben a rendelkezésére álló eszközök és az ellen- séges hatalmak különféle alakulása szerint kisebb-nagyobb, ilyen vagy amolyan kültevékenységet fejt ki. Továbbá változott viszonyok, új szükségletek új formákat létesítenek az istenitiszteletben, az egyházi fegyelemben és törvény- kezésben. Sőt még a hittan terén is van fejlődés, haladás, történet, mert új tévedésekkel szemben új szempontból kell élesebben formulázni dogmáit, de ettől eltekintve is a hit- tudomány természetesen oda törekszik, hogy a kinyilatkoz- tatás kimeríthetetlen tartalmába mindjobban behatoljon,

Next

/
Thumbnails
Contents