Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Nyögér Antal: Az oltár

12

NYŐGÉR ANTAL.

Ennek már a Nagy sz. Gergely pápa által használt és az e módon előirt szertartásos anyagnak magasztos a jelen- tősége.

E Gergely-féle szentelt víz a maga jelentőségében szorosan öszszefügg a fölszentelendő oltár jelentményével. Az oltár Krisztust jelenti, — terméskőből kell annak lennie, »a kőszikla pedig vala a Krisztus«, írja sz. Pál.1 — Krisztus a bölcseség teljessége, soha senki úgy mint 0 nem szólott;1 2 3 0 az, a kiről az ihletett próféta jövendölte, hogy »meg- nyugszik rajta a böloseségnek és az értelemnek a lelke.« 8 E bölcseséget jelenti a só; O a testté lett Ige, a valósa- gos Isten, ezt jelenti a bor; valóságos ember, ezt jelenti a víz; megalázta magát a kereszthalálig, szeretetének tüze »vitte őt a halál porába,«4 ezt jelenti a hamu.

Hamuval kevert sót hint a püspök a megszentelt vízbe s utána tölti bele a megáldott bort; e cselekménynek is megvan az együttes jelentése; mert bár az Úr Jézus halált szenvedett, de az istenség nem szakadott el tőle, teste bár a sírban feküdt, de rothadás nem férkőzhetett hozzája, ezt érteti a Krisztus halálát jelentő hamúval össze- kevert só, mely természeti sajátsága szerint a testeket a romlástól óvja meg.

A só jelenti a Krisztusnak folytonos föláldozását ott az oltáron; azzal a vízzel történt kenés ott marad az oltá- ron, ott vele a só, hogy emlékeztessen az evangélium sza- vaira: »Az áldozatot sóval sózzák meg5 s így e szempontból Krisztus folytonosan megújuló áldozatának jelképe ez a só.

Az oltár jelenti a keresztény ember szívét, így a só jelenti a romlatlan szívet; a hamú a bűnök miatt érzett bánattól törődött szívet; a víz a vétkeket törlő fáj- dalom könnyeit; a bor, az Úr Istentől megnyert kegyeimé- ben ujjongva repeső szívet.

1 Kor. I. 1. 10, 4.

a Ján. 7, 46.

3 Izaias 11, 2.

* Zsolt. 21, 16.

6 Márk. 9, 48.