Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Dr. Kováts Sándor: A csanádi papnevelő-intézet reformált tanterve

HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. 165 a helyzet tarthatatlanságát, a növendékek számának tetemes felemelését és a megyének saját papnevelő-intézetet köve- telt. A tárgyalások 1802-ben indultak meg, és 1806-ban 1 már megkapta a papnevelő-intézet céljaira a volt jezsuita kollégium épületét, templomával együtt, ahol a rend eltör- lése óta a plébánia és a népiskolák voltak, ezeket 1806-ban a volt ferencrendi templomban és rendházban helyezték el. A növendékek száma 44-ben állapíttatott meg, és 1847-ben 48-ra emeltetett, azóta sem változott, jóllehet nagyon is szükséges volna újra emelni a létszámot. Ezen állítást nagyon könnyű igazolni. Kőszeghy 1799-ben azzal indokolja reprezentációjában a növendékek létszáma emelésének szükségét, hogy az egyházmegyének 150,600 hívője van, 118 plébániája, 24 helyi capellániája, 58 segédlelkészi, tehát összesen 200 állása van szervezve, amely állásokból 20, egyének hijjában, betöltetlenül áll, csak 88 világi papja van, a többi 92 állás szerzetesekkel van be- töltve, azért a papnövendékek létszámát 12-ről legalább is 24-re kéri felemelni. Tényleg többet ért el, mint amennyit kért, mert már 1804-ben 44 növendék-létszám lett rendsze- resítve. —. Ámde manapság az 1898. évi schematismus sze- rint 809,031 a hívek lólekszáma, 228 a plébániák és cura- tiák száma, 111 a rendszeresített káplánállomások száma, ebből betöltetlen 5 lelkészi és 14 segédlelkészi állomás. Tehát 1799-hez képest a hívek lólekszáma bőven megötszö- röződött, ellenben a lelkészi és segédlelkészi állások száma alig hogy megkétszereződött, a papnövendékek létszáma pedig ugyanaz maradt. Nyilvánvaló, hogy ez tarthatatlan aránytalanság. Ugyanazon eredményre jutunk, hogyha más nagy egyházmegyékkel hasonlítjuk össze a mienket. A vallásügyi minisztérium 1900. évi jelentésének statisztikai tabelláiban 1 Tehát négy év múlva üli meg intézetünk alapíttatásának centenáriumát. Már 1895-ben, midőn a millenniumi kiállítás alkalmá- ból a tanintézetek 30 éves történetét bekérték, elhatározta az intézeti elöljáróság·, hogy a centenáriumra kidolgozza az intézet történetét. (Protocoll. Consess. Superior. 24. Jan. 1895. Tom. IY. ρ. 223.)

Next

/
Thumbnails
Contents