Hittudományi Folyóirat 13. (1902)

Kudora János: Magyar egyházi szónokok

130

KUDORA JÁNOS.

édes anyai nevezet, Valamint csak egy nap kél számunkra az égen, úgy csak egy édes anya, egy szerelmes dajka születik a földön; s valamint ha a nap lenyugszik, fényét s áldó melegét elviszi, és elborul az ég, meghüvesül a lóg: úgy az édes anya is, ha elköltözik, elviszi szivének áldó szeretetét s nem támad helyette más, ki azt egész melegében visszahozza. Más érzelmekért csak nyújthat még kárpótlást a világ, de az édes anyai szeretetért soha; más helyért csak adhat cserét a nagy világ, de az anyai kebelért sehol. Azért nincs is ember, mit mondok ember, — vadállat sincs, ki anyját nem szeretné, elvesztését, mint a legnagyobb földi csapást meg ne gyászolná. Az ártatlan csecsemő, ki szólni nem tud, röpösésével jelenti örömét, ha anyját meg- látja, és sírással fájdalmát, ha őt nem látja, vagy kebelén nem lehet. S nem egyszer hallottuk már, hogy olyanok is, kik mint veszedelmes gonosztevők a büntető igazság karja által vesztettek el, utolsó órájukban édes anyjukat emleget- ték, fájlalva, hogy annak szomorúságot okoznak.«1

3. Beszédeinek alakja.

Szabó Imre beszédeiben a szermo alakját használja, igen kivételesen és kevés szerencsével a német egyházi szónokoknál kedves parainesist. A szermo alakot teljes egy- szerűségében úgy, hogy a bevezetést külsőleg is feltűnően elkülöníti, a tárgyalást, még ha a tárgy nem is volna egy- séges általában egy huzamban dolgozza ki, s a befejezést nyomban ehhez fűzi.

a) A bevezetés. A rhetorika elméleti szabályaihoz képest Szabó Imre nagy súlyt helyez beszédei bevezeté- seinek kidolgozására, melyekben találékony változatosság nyilatkozik meg; majd meglepő közvetetlenséget tanúsít, majd gyönyörűen ismétli beszédtárgy szentírási szövegét, majd szép leírással kezdi bevezetését, máskor lendületes emelkedettség hatja azt át, végül a szentek tiszteletére

Második évfolyam IY. köt. 34. 1.