Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 113 ezer és ezer bajban sínylődő emberiségnek, szentekkel népe- síteni be az eget, a szenvedőnek írt, a vigasztalannak reményt, a foglyoknak szabadulást, a kételkedőnek igaz- ságot, az elesettnek bűnbocsánatot s örök életet hirdetni az egész emberiségnek ? Ez valóban magasztos és több mint emberi, ez isteni feladat, melyet azért senki a maga erejé- bői tökéletesen be nem tölthet, hanem az Isten kegyelmére és segítségére van annak betöltésében szüksége. »Minden tudományág, minden művészet az ember javára szolgál s ezért becsülendő. Némelyek vagycn szerzésére és meg- őrzésére, mások az egészség fóntartására, ismét más a társadalom fentartására vagy birodalmak biztonságának, vagy nagyságának és dicsőségének emelésére szolgál. Szóval, minden tudomány célja, hogy az embert jobbá és e földön boldogabbá tegye. Ámde mik ezen javak azokhoz képest, amelyeket az egyházi szónoklat tűz ki céljául ? amely az embert nemcsak jobbá és boldogabbá akarja tenni e földön, de valóban jobbá és boldogabbá is teszi, s az embert a múlandóság fölé emelve, az Isten közelébe juttatja, s az ember el nem enyésző jobb részének, lelkének földön túl való örök boldogságát mozdítja elő...« (Kudora. K. Egyh. szónoki.) Fontold meg — mond Aranyszájú sz. János — (Contr. Jud. et Gentil. demostr. Opp. t. I. col. 830.) mi nagy ez, az egész föld- kerekséget betölteni egyházakkal, annyi népet megtéríteni, a nem- zeteket meggyőzni, hogy átöröklött törvényeiket elhagyják s meg- gyökerezett szokásaikat kiirtsák, hogy a zsarnoki érzékiséget s az ellenségeskedés érzetét, mint a port lerázzák magokról, hogy oltáraikat, templomaikat, bálványaikat, hitregéiket s profán iinne- pélyeiket s a tisztátalan pompát, mint a füstöt, szétverték, hogy a rómaiak, perzsák, szittyák, mórok, indok birodalmában mindenütt oltárt emeltek ... Az ige, mely az Úr ajkáról elröppent, mindenek szívében ott van, mindenek ajakán; a föld, hogy úgy mondjam, megtisztult a tövistől, a parlagon heverő föld termékenynyé lön s befogadta a jámborság magvait. Nagy mű és a legnagyobb csodával határos, isteni mű: általános rázködtatás nélkül, a leg- nagyobb csendben és békében megszabadítani a földkerekséget sok százados rossz szokástól és beléplántálni még sokkal nehezebb szokásokat! . . . Valóban nagyok a szónoklat eredményei, amelyeket a századok folyamában elért, főkép, ha az egyházi szónoklat ered- ményeit veszsziik tekintetbe! »Nemcsak az ékesszólásnak volt fénykora — mond tovább az említett író — midőn Athén és Róma minden ügyeit szónokai javaslata szerint intézte el: hanem ez volt Athén és Róma legfőbb virágzása, hatalmának legmaga8 Hittudományi Folyóirat. 1902.
