Hittudományi Folyóirat 13. (1902)
Dr. Rézbányay József: Az egyházi szónoklatról
AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 101 mint Dupanloup hangsúlyozza,1 mindamellett nem szabad az egy- házi szónoklatból a művészet szabályait kizárnunk, sőt a rbetorika az egyházi szónoklatban egyenesen szükséges, mert a művészetnek is emelnie kell Isten dicsőségét és a népek üdvére kell szolgálnia, amelyet nagyban előmozdíthat, s mert e tekintetben, hogy az embereket az igazságnak megnyerje, az emberekhez alkalmazkodnia nemcsak szabad, de kell, az lévén némely embereknek természete, hogy az igazságot száraz szavakban be nem fogadják, de kellő fűszerrel ellátva, készséggel hallgatják és hasznukra fordítják, {sz. Ág. de doctr. christ. 4.) továbbá, mert a keresztény szónok ezzel az isteni kinyilatkoztatás bölcs útmutatását követi, mint amely a legridegebb igazságokat és kijelentéseket szintén kellő mezben és eleven, találó, gyakorta előkelő és emelkedett, határo- zottan mondhatjuk, ékes formában közli az emberiséggel. Végül, mert a szentatyák, sőt sz. Pál apostol, a szónoklat örök eszmény- képei, nemcsak nem idegenkednek az ékesszólástól, sőt azt utol- érbetetlen tökélylyel ragyogtatják. Amit Cicero és Quintilian, az ékesszólásnak nagymesterei a hangulat előkészítéséről, a hallgatók megnyeréséről, világos, oktató hangról, a szónoki irály kelleméröl, a beszéd hathatósságáról, a tárgy megválasztásáról és berendezéséről, beszédmódok- és alakzatokról, a szónoki beszéd részeiről, az indu- latokról, külső előadásról és kiejtésről stb. előadtak — mond Kehrein a szentayák ékesszólása című művében (Weissenbach nyomán) — azt mind tanítják és magok is megtartják a szent- atyák is. Olvassuk csak, mit mond sz. Ágoston a keresztény tan- ról szóló műve 4. könyvében, hogy ne is említsük ama megjegy- zéseket és szabályokat, melyeket Aranyszájú sz. Jánosnál, Bedánál, Cassiodornál s másoknál találunk. Kehrein. Beredsamkeit der Kir- chenväter. Regensburg. 1844. — Jos. Weissenbach bremgartens. h. Th. doct. de Eloquentia Patrum 11. XIII. in usum Eccless. Augsburg. 1775. — »Az ékesszólás mindig csak ajánlja a beszédet — mond ugyanaz — csakhogy különböző ez az egyházi és a profán szónoklatnál. Az egyházi szónoklatnál a szónoknak inkább a bensővel mint a külsővel van dolga, inkább a tartalomra kell súlyt fék- tetnie mint az alakra, többet kell a hallgató épülésével és jobbu- lásával törődnie mintsem annak gyönyörködtetésével és felüdícallidius dicant, potuerunt notari ea, quibus alii melius dicunt, ex quibus ars fieri potuit. — Quid est bene dicere ? Est optimis senten- tiis, verbisque lectissimis dicere. — Quid est officium rhetoricae ? Officium est, apposite dicere ad persuadendum. Finis vero est, persua- dere dictione.« Cypr. Soar. Cassov. 1752. 1 Entretiens sur la prédication populaire par Mgr. l’óvéqua d’Orléans. Paris. 1866. Prem. part.
