Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

AZ OLTÁR.

801

zsálemben. A Szentlélek eljövetele után, alig múlt el fél- esztendő, már az első vértanú követte a halálban isteni Mesterét, öt megkövezték, az apostolokat pedig halálra keres- ték. Ezek azután elszéledtek, de nyomukban volt mindenütt az üldözés, majd elkezdődött a pogányság harca az egyház ellen és folytatódott iszonyú kegyetlenkedések között három századon keresztül, csak néha itt-ott volt egy kevés szünet, amely alatt állandó szent helyeket is létesíthettek a kérész- tények.

Bár ilyenek voltak az állapotok, de azért az isteni parancs teljesítve lön, a szent misét a püspökök, a presbi- terek pontosan megtartották. Ha külön templomban nem jöhettek össze, összejöttek valamelyik magánházban, amint erre nézve számos esetet sorolnak föl a vértanúk aktái. Egy ilyen példa az is, ami a diokleciáni üldözés idejében történt: Abitina városban, Octavius Felix házában gyűltek egybe a keresztények, hogy a szent titkokat ünnepeljék; künn az üldözők vad kiáltásaitól zúgott az utca, de azért benn a házban a dicsőséges vértanúk fölállították a Krisztus jelét — a keresztet — a rögtönzött oltárra — és a rendes mód szerint megtartották a szent misét és ekkor tört rajok a város pogány elöljárósága a katonaság állomás-parancs- nokával együtt. Ötvenen voltak együtt a hívek s ezekből ötöt, közöttök Saturninus áldozópapot és még négyet az ö családjából, — az egyik, Hilárion, egy kis fiú volt, — azon- nal megkötöztetett a proconsul, s azt kérdezte a paptól: mit cselekedtetek ? Saturninus erre egész nyugodtan azt feleié: misét tartottunk. Miért? kórdó tovább a proconsul. Mert a misét nem szabad elmulasztani, válaszolt Satur- ninus.1

Amit itt tettek a hívek, az kezdettől fogva megvolt. Ha nem lehetett összejönniök az állandó templomban, elmen- tek az erdők mélyébe, a temetőkbe, ki a pusztába, a hegyek elrejtett szakadékaiba, a barlangokba, az útszéli magányos félszerekbe, le a föld mélyébe, de a szentmisét megtartót1 Acta Martyrum. Ruinart.