Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

788

NYŐGÉR ANTAL.

kárhoztató »Auctorem fidei« bullájában a 85 eretnektétel között azt a »határozatot, amely tiltakozik az ellen, hogy az oltárokon ott legyenek a szentek ereklyetartói és a virá- gok, vakmerőnek és az anyaszentegyház jóváhagyott jámbor szokásával szemben sérelmesnek mondotta«.

A régi idők egyháza csakis élővirágokat helyezett az oltárra, a püspöki szerkönyv első sorban szintén ilyenekről szól, azért csakis másodsorban lehetnek ott a csináltvirágok, de akkor is egyedül a selyemből készültek, amely körülmény egyenest utal a mai elterjedt virágtenyésztós mellett, az élővirágokra; minthogy ezek korántsem oly költségesek, mint a drága selyemvirágok és termószetöknél fogva inkább illők az Úr Jézus oltárához.

Ha mégis megengedi az egyház a selyemvirágokat, ennek az általános szempontból történő engedelemnek oka a kath. egyház egész földre kiterjedő általánosságában rejlik. Hisz Krisztus akarata az, hogy minden népek Őhozzája, a kereszten felmagasztalthoz vonzódjanak és az egyház gyermekei nem- csak a forró és az enyhe tájakon, hanem az örökös jég virág- tálán hazájában is laknak, ahol a kényszerítő szükség miatt csakis ily mesterségesen utánzott dísz állítható az oltárra״

Az oltárszőnyegek.

A templom Isten háza, benne az oltár Krisztus székhelye, jelképe ez annak a mennyei trónnak, amelyen sz. János látta ■az égi Bárányt, Jézust. Minthogy ily fölséges a templom, ahol Krisztus oltára áll, azért már a legelső időben a kérész- tények, ha csak tehették, gyülekezeteiknek a helyét, annak a mennyezetét, az oldalfalait és a padolatot is aranynyal, ezüsttel, farag vány okkal, szőnyegekkel ékesítették, borították be, hogy külsőleg is méltó lakóhelyet készítsenek az Úr Jézusnak. Erről szól a Trajánkorabéli Lucianus Critiasa, akit a templomőr egy keresztény gyülekezetbe vezetett el.1

Ha Krisztus oltára trón s mint ilyen a magaslaton áll,

1 Lucianus in Philopatre. Erről bővebben van szó a kér. oltárok anJ'agát tárgyaló fejezetben. Olv. A Hittud. Folyóirat 1901-iki év- folyamának III. füzetében, a 474. lapon.