Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Nyőgér Antal: Az oltár
AZ OLTÁB. 763 mély bűnbánati napokon1 a fehérsziuű viaszgyertyáknak van helye az oltáron. Ha nem is tett különbséget és nem is írta elő az oltártörvény külön erre, vagy arra a ténykedésre a gyertyák színét ez onnan van, hogy fordulhatnak elő a világ- egyházban oly körülmények, a melyek között igen nehézzé válhatnék eleget tenni a szigorúan elválasztó előírásnak. Az ily esetekre tekintett az egyház, amidőn a lénye- gest, a méhviaszt megszabó parancsa mellett, az esetékest, a szint oly szigorúan nem írta elő. A rendes körülmények és viszonyok közt élő katholi- kus mindenesetre érti és tudja azt, hogy az egyházi év legnagyobb részében a szertartások és az egyházi színek útmutatása szerint fehérszinű viaszgyertyák az illetékesek. A csendes kismisék alatt az oltáron csak két gyertyának szabad égnie még akkor is, hogyha vicarius generalis, pro- tonotarius, vagy a püspök miséz is. Kivéve azt az esetet, hogyha rendkívüli ünnepség van, vagy kitett Oltáriszentsóg előtt történik a szent mise, a mely körülmény magától ért- hetőleg több fölgyújtott gyertyát kíván.1 2 * Az ünnepiességgel tartott nagymisóknél nem határozta meg szorosan az egy- ház az égő gyertyák számát. Ha azonban incensatióval történik a nagymise kívánatos, hogy hat gyertya égjen, már azért is, mivel egy-egy oldalon három-három füstölést írnak elő a rubrikák; kevésbbé ünnepies nagymisén négy gyertya is elégséges. Különben ünnepies nagymisekor lehet hatnál több is a gyertyák száma,8 itt nem szabott ki számot az egyház, csak azt hagyja meg, hogy ne legyen tán hivalkodás indító oka a tulszámú gyertyáknak.4 * * A kitett 1 A gyászmiséken és szertartásokon, valamint a nagyhét utolsó napjain tartott gyász, vagy sötét zsolozsmán és a nagypénteki elő- szentelt misén kívül sárgaszinü viaszgyertyákat lehet alkalmazni advent és nagyböjt időszaki miséin és zsolozsmáin. Neher: Vera Idea: Candelae. 2 S. R. C. 7. Aug. 1627. Gard. 5525 ״. Jul. 1631. Gard. 768., 19. Jul. et 27. Sept. 1659. n. 1848. és 1856. ad 21. Caerem. Ep. Lib. I. c. 29. n. 4. 8 Rubr. P. II. tit. 4. n. 4. 5. — Gavaut Thesaur. P. 1. tit. 20. X. ‘ Conc. Trid. Sess. 22. 49*