Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

AZ OLTÁR. 753 felelt: nem elegendő, hanem egy másik keresztet is oda kell helyezni a középen a gyertyatartók közé.1 11 A congre- gátiónak e decisiója még abban a tekintetben is útmutatóul szolgál, hogy a tabernákulum keresztjét, különösen hogyha ez kisebb, nem lehet a rubrikák követelte oltárkereszt gyanánt tekinteni, de ha az oltáron már ott áll egy nagy feszület, erre nézve a congregatio azt felelte, hogy ez eset- ben nem szükséges egy másik feszület.2 XIV. Benedek Constitutiót bocsátott ki az ellen, a némely templomokban akkor bevett szokás ellen, hogy két, vagy több neve is lévén egyik-másik oltárnak, az ilyen oltárnál egymás fölé, e czimeket előtüntető több festmé- nyékét, képeket is állították és hogy az oltárig leérő képet semmit se födje el a feszület, ez okból az alsó kép tetejére helyezték a keresztet, de ezt meg ismét oly kisded alak- ban, hogy ezt sem a pap, sem a nép nem láthatta. Erre nézve úgy határozott a pápa, hogy az oltár több neve ellen nincs semmi kifogása, azt is meg lehet tenni, hogy az oltár fölött több kép is álljon, de hogyha a képek miatt eltűnik a feszület, akkor az az ő parancsa, hogy ilyen oltárnál semmi szin alatt sem szabad misézni.3 A keresztnek az oltár közepén a gyertyatartók közt kell állania és pedig úgy, hogy a feszület talpa a gyertya- tartók fejével egy színbe essék.4 Mélységes értelme ennek az, hogy Krisztus a kereszten fölmagasztaltan is nagyobb az összes népeknél. A feszület a keresztre fölfeszített Krisz- tusnak a képe, a gyertyatartók meg jelentik az összes népe- két, azért kell annak a gyertyatartók fölött magasan ki- emelkednie. Az egyház, midőn elrendeli a feszületet az oltáron, azt abból az okból teszi, hogy külsőleg is jelzett legyen az, ami az oltáron történik, hogy amit a keresztény a 1S. R. C. 16. Jun. 1663. Gardell. Decret. Authent. n. 2231. Respons. 1. s S. R. 0. 16. Jun. 1663. Gardell. Decr. Auth. n. 2231. Respons. 2. 11 Constit. Benedict. XIV. P. Accepimus 17. Julii 1746. * Caerem. Epp. L. 2. 0. 12.

Next

/
Thumbnails
Contents