Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
V. J.: La-Bruyére és Prévost-Paradol az egyházi szónoklatról
DR. VETÉSI JÓZSEF. Két laikus, de nem csekély jelentőségű író felfogását, megjegyzéseit, bírálatát, elismerését mutattuk be a fenteb- biekben az egyházi szónoklatról. Jelentőségben, úgy mint korban előbb áll La-Bruyére, a világirodalomnak minden időkre egyik büszkesége, a francia szellemnek egyik legra- gyogóbb képviselője, akinek könyve hazájában közkézen forog két század óta, s mégsem kopik, nem válik unottá ־ egyaránt forgatják kiváló és középszerű szellemek. Annak értékét, amit mond, még inkább emeli a körülmény, hogy bár az egyházi szónoklatot emberi szemmel nézte, az aesthe- tikus és filozófus szemével vizsgálta, lelkében élt a kérész- tény meggyőződés s pozitív hivő volt. Kiderül ez már idé- zett megjegyzéseiből is, melyeket érdekesekké, bizonyos szempontokból pikánsakká tesznek az íróban megnyilatkozó emberi tökéletlenségek: az irigység, a féltékenykedés az egyházi szónok sikereire. Ezek avatják az egyházszónok- latról szóló fejezetét valóságos korrajzzá, s így a XIV. Lajos korabeli állapotoknak nagyérdekű ismertetőjévé. Prévost- Paradol, a nagynevű publicista pedig hasonló szellemben, hasonló elmeéllel kommentálja ama fejezetet. Van-e joga a laikusnak hozzászólani egyházszónoklati kérdésekhez, annak történetéhez ? Ezt a kérdést is lehetne fölvetni. Azt hiszszük, hogy jogosultságát fölösleges volna taglalni. Ha a szentbeszéd — »ami benne emberi,« mint La-Bruyére mondja — épúgy köteles engedelmeskedni a rhetorika, az aesthetika és stilisztika követelményeinek, mint a profán szónoklat; de, mert emberek kezelik, a kor nyelvezetének, irodalmának, sőt irodalmi szokásainak és divatainak befolyása alatt áll: akkor kétségtelen, hogy ezen értelemben ez a jog fennáll. Az ember animal criticumnak került ki a Teremtő kezéből; gyakorolja is ezt a mester- séget hivatott és hívatlan; az is, aki elalszik alatta, az is,, aki megelégszik avval, hogy szépnek tartja. Az a két kiváló francia bizonyosan a hivatottak közé tartozik; hozzáértően és nemesen gyakorolták kritikusi, tisztöket. Egyet-mást tanulhatunk is tőlük. Budapest. Dr. Vetési József. 620