Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
V. J.: La-Bruyére és Prévost-Paradol az egyházi szónoklatról
LA-BRUYÉRE ÉS PRÉVOST-PARADOL AZ EGYHÁZI SZÓNOKLATRÓL. 613 zetei, ahol megtapsolhatnák; intrikák sem folynak, hogy vetélytársait az ö kedvéért feláldozzák, s hogy püspökség- hez juttassák. Könyvét, bármilyen kiváló legyen is, elolvas- sák azon föltevésben, hogy középszerűnek találják; lapoz- gatják, megbeszélik, összehasonlítgatják; a könyvben nin- csenek hangok, melyek elmúlnak, s a melyeket elfelednek; míg a nyomtatás nyomtatás marad. Már napokkal a meg- jelenése előtt megrágalmazzák; s a legfinomabb gyönyörű- ség, amit kivonnak belőle, a megkritizáltatásából fakad. Szinte meg vannak lepetve, hogy minden lapján találnak olyant, a minek tetszeni kell, s gyakran boszankodnak afölött, hogy olyasokban gyönyörködtek, s csak azért hagy- nak föl az olvasásával, mert jó könyvnek bizonyult. »Nem lehet mindenki szónok; nem meri vagy nem akarja mindenki magáévá tenni a szónok frazeológiáját, alakzatait, emlékező tehetségét, ruháját vagy lekötöttségét; de ellenkezőleg mindenki azt hiszi, hogy helyesen gondol- kodik, s még helyesebben, írja le azt, amit gondolt; tehát kevésbbé fog kedvezni annak, aki maga is gondolkodik s épen olyan jól ír, mint ő. Egyszóval az egyházi szónok hamarább lesz püspök, mint a legkészültebb író, akit leg- fölebb egyszerű perjelséggel tüntetnek ki; s a kegyek ősz- togatásában újabbakat juttatnak amannak, mig a komoly hivatású író boldognak tartja magát, ha a kegyek maradó- kaihoz és morzsáihoz jut. »Ha megesik, hogy a rosszak gyűlölnek és üldöznek, a jó emberek azt tanácsolják, hogy alázkodjunk meg Isten előtt, hogy meglegyünk óva attól a hiúságtól, a melybe azért esnénk, hogy nem tetszettünk olyanfajta embereknek. Épen úgy, ha bizonyos emberek, akik a középszerűt meg- rágalmazzák, helytelenítenek olyan munkát, a melyet írtunk, vagy olyan beszédet, melyet elmondtunk akár a törvény- szék előtt, akár a szószéken, akár máshol — alázkodjunk meg; mert a dölyf részéről nem lehetünk kitéve közelebbi és álnokabb kísértésnek.« Ezzel az igazán keresztény életfelfogásra valló bölcse- séggel és rezignációval fejezi be La-Bruyére csípős össze
