Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

V. J.: La-Bruyére és Prévost-Paradol az egyházi szónoklatról

DU. VETÉSI JÓZSEF.

vonunk belőlük. Milyen nyeresége ő ezen díszes gyüleke- zetnek, amelynek én is tagja lettem!«

Érezhetöleg nagy a különbség a Bossuet és Fénelon dicsérete között, s tudja mindenki, bogy az egyházszónok- lati pálma az előbbit illeti; a nem egyformán mért dicsé- retre tehát azt sem szabad magyarázatul felhozni, hogy La-Bruyére Bossuet pártfogoltja volt, s ebbeli hálájának azzal adott fényesen kifejezést, hogy Fénelon ellen akart a quietizmusról könyvet Írni. A meauxi püspök és a cam- brai-i érsek között, a XVII. századvég és a XVIII. század elejének ezen két legkiválóbb egyháznagya között tudva- levöleg hosszantartó éles polémia fejlődött ki a quietiz- musról, a mely valósággal két pártra osztotta Francia- országot, s a melyben nagyon is részt vettek a két nagy papnak barátjai is. így került volna a polémiába La-Bruyére is, aki theologiához édes-keveset értett; a quietizmusról írt könyve tehát nagyon gyönge, s olyan szegényes alkotás, hogy lelkes hívei letagadják a szerzőségét. Korai halála különben megakadályozta ezen munkájának kiadásában, mely két párbeszédből állott, s a mely csak halála után látott napvilágot.

Székfoglaló beszédében La-Bruyére az akadémia többi egyházi szónok-tagját a következőképen magasztalta:

»Ülnek még itt ékesszavú szónokok, akik a szószéken az ékesszólás minden virágát elhintették, akik az erkölcs- tan tanításai mellett a nyelvnek minden fordulatát és finom- ságát vették használatba, akik ékesen választékony nyelve- zettel élnek, akik megkedveltetik az egyházi ünnepeket, a templomok látogatását, úgy hogy tolonganak oda. Másutt nem is lehetne ezen szónokokat találni, mint az akadó- miában.«

Az bizonyos, hogy a most dicsért szónokok egyike sem közelítette meg Bossuet-1, Bourdaloue-1 vagy Fénelont; de az is kétségtelen, hogy ezen klasszikusok hiányában ök mindig elsörangúak maradtak volna az egyházi szónoklat történetében.

606