Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Dr. Hám Antal: Jónás próféta könyve

52

DR. HÍM ANTAL.

vésük hiábavaló, s hogy csakugyan nincs más út a szaba- dulásra, mint engedelmeskedni Jónás szavainak. Azonban mielőtt ezt tennék, Istenhez fordulnak.

14. v. Es Máltának az Úrhoz és mondák: Kérünk, Uram, ne veszszünk el e férfiú élete miatt, és ne hárítsd ránk az ártatlan vért; mert te, Uram, amint akarod, úgy cse- lekszel.

A hajósok most már nem az ő isteneikhez könyörög- nek, mint mikor a vihar kitört, hanem Jónás Istenéhez, ki az eget és földet alkotta, s akinek a kezét látják az egész eseményben. Könyörgésük mentegetőzés, mert nem tudják, vájjon Isten valóban ezt az áldozatot követeli-e (Schegg), s vájjon Jónás önítélete szintén Isten akaratán alapszik-e ? Ezért rimánkodnak, hogy ha netalán tévednének, ne rójja fel nekik az Úr ezt bűnül s ne fordítsa ő ellenük rettenetes haragját.

De miért nevezik Jónást ártatlannak ? Nem azért, mintha a hajósnép fogalma szerint Jónás bűne sokkal kisebb lenne, mintsem megérdemelné miatta a halált (Hitzig); sem azért, mert a hajósok a maguk szempontjából tartják őt ártatlannak, minthogy t. i. nem ellenük, hanem Isten ellen vétkezett (Troch.), hanem ez a bizonytalanság az ő lelki- állapotukból folyik. Igaza van Kaulennek, mikor így szól: »Perpende, quaeso, humani animi conditionem. Quotus enim quisque est, cui non, si ad extrema descensurus est, oboriatur dubitatio, an satis exacto judicio omnia et singula examina- vérit ? Sic nautae, quamvis procellae saevitie ad devovendum Jonam quasi cogerentur, etiamtum anxii erant, ne quid injusti adversus eum decernerent. Obtestantur igitur sum- mum Deum, necessitati sese parere, et, si forte innocentem necaverint, in eo se esse positos, ut Dei voluntate tale faci- nus efflagitari censeant.«

15. v. És fogván Jónást, a tengerbe veték, és megszűnők a tenger az ö háborgásától.

A hajósok aggodalma, hogy talán ártatlan embert ölnek meg, alaptalannak bizonyult. Az eredmény azt mutatta, hogy csakugyan bűnös emberen hajtották végre a büntetést