Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

AZ OLTÁR.

519

heroi jászolyról« elnevezett templomában, a híres Libérius- féle bazilikában szintén a középen állott az oltár, sőt még a katakombákban is van erre példa, hol az egyik kápolnának közepén állt a régi oltár; de ennek is megvolt az oka, mert ez oltár előtt van az a kútféle üreg, amelyben sokáig a két apostol teste nyugodott.1

Ezek kivételek voltak és a román meg a góth stylü templomokban, valamint az újabban épített szentegyházak- ban ilyen éppen nem fordul elő, sőt ritkaságszámba megy az oltárnak oly módon történő elhelyezése is, hogy a püspök és a papság székei az oltár mögött álljanak. Ez érthető is, mert visszafelé számítottan hosszú századok óta megszűnt az együttmisézés szokása, és az Oltári szentség háza leg- több ily templomban magán a főoltáron magaslik föl.

*

Az oltárok helyének megválasztásakor különös ügye- lem fordítandó arra, hogy alattok ne legyenek az elhaltak testei. Azért, mielőtt az oltárt építeni kezdenék, előbb mélyebbre történő ásással meg kell arról győződni, hogy nincs-e azon a helyen valamely régi sír, s ha ilyenre akad- nak, az ott nyugvó tetemet, vagy emberi csontmaradványo- kát tisztességgel át kell helyezni, és ha egészen biztos az, hogy az egyház közösségében kimúltak maradványai azok, akkor az áthelyezés egyházi szertartással történjék.

Hogy az ily elhaltak testei nem maradhatnak ott az oltár alatt, sőt még az oltáremelvény és lépcső alatt sem, az magától érthető, minthogy e tekintetben az egyház legelső rendelkezései odairányulók, hogy csakis a Krisztusért vértanúságot szenvedett megdicsőültek ereklyéi fölött sza- bad a^szent misét bemutatni.

Az egyház e tekintetben annyira szigorúan ragaszko- dik östörvényóhez, hogy még azt sem engedi meg, hogy benn a templomban az Oltáriszentséggel tartott processiók alkalmával az ugyanott ideiglenesen felállított hordoz1 Martene. L. 1. c. 3. art. 5. n. 10.