Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

AZ OLTÁR. 517 hogy nem kelet felénéz az a része, ahol az oltár áll. Már az, hogy úgy hangsúlyozza a keleti tájat, azt bizonyítja, hogy az V. században is éppen úgy vigyáztak a keresztények az oltár keleti elhelyezésére, mint az előbbi időkben.1 Később is, ha valahol eltérő volt ettől a szokásos keleteléstől a templom és az oltár helyzete, a régi kérész- tény szokást épségben tartó igyekezetöket azzal jelzik az ily templomról írók, hogy azonnal odacsatolják e megjegy- zésöket, hogy az ily templom oltár helyzete: nem felel meg annak az ősszokásos keleti iránynak. Ezt a megjegyzést tette Socrates is (f 440) az antiochai templomra nézve: »mint amelynek fekvése megfordított, — úgymond, — és az oltár nem napkeletre néz, hanem napnyugatra.« 1 2 A tyrusi templom és ennek az oltára szintén így volt, amire meg Eusebius történetíró tette meg kifogásoló megjegyzését.3 Sz. Patricius, Hibernia apostola ott a messze északon, Sabul városban, közel az ultoniai Dunumhoz, templomot épített, amelynek iránya északról délre tart és az író, aki e templomról említést tesz, mindjárt oda teszi azt is, hogy ez az apostoli férfiú sz. Patricius, a helyi körülmények miatt nem tudta betartani az ősszokás szentesítette irányt és éppen ezek miatt nem lehetett a keleti részen felállítani az oltárt, hanem az északin.4 Magában Kómában is vannak ősrégi templomok, me- lyekben az oltárok nem a keleti részen állanak, hanem más égtáj felé irányulnak, de mindenütt megvan a kellő kimentő ok, amint azt Valafridus Strabo (f 849.) meg is jegyzi. így a Pantheonról szólván azt írja, hogy ezt az előbbi külső állapotában egészen meghagyták és így szén- telték föl a mindenszentek tiszteletére, aminek következté- ben ebben a templomban úgy kellett elhelyezni az oltárokat, 1 S. Paulin Epist. 22. 2 Socr. Hist. Lib. 5. c. 12. ״Antiochiae, quae est in Syria inversus est Eclesiae situs, neque enim altare ad solis ortum spes- tat, sed ad occasum.“ 3 Euseb. Hist. Lib. 10. c. 4. 4 Bolland. Act. 55. Mart. vit. S. Patr.

Next

/
Thumbnails
Contents