Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Dr. Vetési József: Egy XVII. századbeli apologia

362

Dlí. VETÉSI JÓZSEF.

A XVII. század végén számot tett a Labruyére apó- logiája; könyve millió és millió kézen forgott meg, s forog mind a mai napig, s bizonyára hasznosabb volt, hogy a keresztény vallást védelmezte benne, mint hogy szócsöve legyen kora hitetlenségének és vallásközönyének. A nagy írónak tekintélye is hasznára vált a jó ügynek, annál inkább, mert a következő, a XVIII. század az apologeták között egyetlen egy olyan nagy írót sem számlálhat, mint a milyen Labruyére volt. E század nagy írói egytől-egyig a hitetlen- ség szolgálatába állottak, s tudjuk, hogy milyen pusztítást vittek véghez emberekben és társadalomban. Akinek mély gondolkozású és magas szárnyalású volt Pascal, az olvas- háttá az elegáns, a könnyed Labruyéret, aki nem kévédé alapos érvekkel szolgált, de ezeket mindenki számára tette hozzáférhetőkké, már könyvének nagy elterjedése révén is.

Kétszázéves apológiától azt sem várhatjuk, hogy uj, meglepő, eredeti gondolatokkal szolgáljon; inkább kul- turtörténetileg olvasunk belőle, s meglátjuk rajta, hogy miként okoskodtak akkor atheisták, honnét merítették érveiket, milyen értéket tulajdonítottak nekik, milyen volt a cáfolatuk, s az igazság milyen eszközökhöz fordult, hogy megvédhesse magát. Labruyérenek különben egész könyvé- ről el lehet mondani, hogy minden igazsága átment már a köztudatba, egy és más alakban két évszázada ismételik. De levon az a körülmény valamit az értékükből ? Aligha; hisz ő volt az első, aki nekik kifejezést adott, ő inspirálta azokat, akik hasonló igazságokat juttattak érvényre, s még manapság is nem egy moralistát sugalmaz ő. Épen az a rendeltetésük klasszikus könyveknek kulturhistóriai és koruk- hoz kötött értékükön felül, hogy minden időkben tud- nak gondolatokat ébreszteni, hogy megfigyeléseik egy-egy kortól függetlenek lévén, alkalmazhatók minden korra, igaz- ságaik pedig más korba téve át újabb és újabb alakot ölt- hetnek magukra; nemcsak a gondolatok, mint ilyenek az értékesek, hanem növelik ezen jellegüket azok, amelyeket ébresztenek. íróra nézve nem lehet nagyobb dicsőség, mint azt megállapítani, hogy gondolatai annyira átmentek a köz-