Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Dr. Vetési József: Egy XVII. századbeli apologia

EGY XVII. SZÁZADBELI APOLOGIA.

347

apostolává, nem hiába volna a földön, s nem volna ennek haszontalan terhe.«

A Bossuet jóbarátja most vázolt fejezetében nyilván így fogja föl apologetikus szerepét, amelyről egyébként tudja, hogy sem bölcseleti, sem hittudományi szempontból kimerítő nem lehet. Benne a világfi beszél a világfihoz, akit több uton-módon iparkodik meghatni és meggyőzni, tanítani s álláspontjának visszásságára figyelmeztetni. »Nem tudom, — írja tovább — hogy az isten tagadók megérdem- lik-e, hogy számukra Isten létének bizonyításában fáradoz- zunk s hogy komolyabban foglalkozzunk velük, mint a hogy jelen fejezetünkben tettük. A tudatlanság, amely a jel- lemvonásuk, képtelenekké teszi őket arra, hogy megértsék a legvilágosabb alapelveket és a legalaposabb következte- tóseket; mégis beleegyezem, hogy ezt a fejezetemet elolvas- sák; azt azonban tartsák szem előtt, hogy nem minden van meg benne, amit olyan ragyogó igazságról el lehet mondani. Az évek bizonyos száma előtt még nem léteztem, s nem az én hatalmamban állott, hogy létezzem, valamint nem függ tőlem, hogy ne legyek az, aki már egyszer voltam. Léte- met megkezdettem tehát s folytatom olyan által, aki kívü- lem áll, aki utánam még létezni fog, aki jobb és hatalma- sabb nálamnál, s ha ez nem maga az Isten, hát mondják meg, hogy kicsoda, micsoda.« 0 maga vitatja azután, hogy az sem anyag, sem a természet nem lehet.

Olyan mély különben a Labruyére meggyőződése, hogy képes tudatlanoknak tartani Isten létének tagadóit, a rá vonatkozó megjegyzése és engedelme kíméletlennek látsz- hatnék, ha nem enyhítené és gyengítené az a lelke alapjá- ban fekvő hit Istenről, úgy hogy szinte lehetetlennek tartja, hogy hasonló mély érzése más embernek ne legyen. 0 maga fejtegette a már idézett helyen, hogy az az érzés miként vonul ki az ember leikéből, erkölcseinek fogyatékossága és pusztulása révén.

Francia íróknál nem egyszer találtam idézve fejezeté- nek következő részletét, olyan tehát nyilván, amely nyelv és tartalom dolgában kiváló helyet foglal el irodalmukban.

23*