Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Dr. Vetési József: Egy XVII. századbeli apologia

342

DE. VETÉSI JÓZSEF.

szetszerűleg jutnak vallásközönybe vagy hitetlenségbe, s hogy Istent és a vallást csak politikai célokra használják, azaz csak e világ rendjének és tisztességének föntartására, amely szerintük egyedül érdemli meg, hogy vele foglal- kozzunk.«

Mindakettő a társadalom előkelőitől, a nagyoktól szár- mazik át az alacsonyabb rétegekre, s első sorban azokra, akik amazokat szolgálják, Írókra s művészekre, akik a XVII. században még kénytelenek voltak a király avagy a nagyok szolgálatába állani megélhetés kedvéért. »Minden idő- ben voltak olyan ügyes, tanult és szellemes irodalmárok — mondja Ldbruyére — akik a nagyok rabszolgái lettek, elsajátították erkölcsi romlottságukat s a saját eszük és lelkiismeretük ellenére cipelték az igájukat. Azok az irók mindig csak más emberek kedvéért éltek, akiket végcéljuk- nak tekintettek. Önmaguk előtt szógyelték, hogy legalább mentegessék magukat, hogy legalább olyanoknak tűnhesse- nek föl, amilyenek szivükben voltak, s hódolatuk vagy gyengeségük folytán vesztek el. Vannak-e hát a földön olyan eléggé nagy nagyok és olyan eléggé hatalmas hatal- masok, akik megérdemeljék tőlünk, hogy az ő kedvükre higyjünk és éljünk, az ő ízlésük és szeszélyeik szerint ren- dezziik be életünket, s hogy annyira hajtsuk a tetszeni vágyást, hogy nem úgy halunk meg, amint reánk nézve a legbiztosabb volna, hanem úgy. a mint a nagyoknak tét- szünk ?«

Ezek az írók először a hitetlen nagyok iránti szol- galelkűségből terjesztették a hitetlenséget Franciaország- ban; később már természetesen nem volt szükség erre a szolgalelkűségre sem. Az utóbbi sorokat világosítja meg a következőkben Labruyére, s jól ismeri a honfitársait, akik egy szellemes mondás árán, amely vagy futó mosolyt vagy halhatatlanságot biztosít, a halállal is tréfálkoznak: »Hal- dokió embernél semmiféle szellemeskedésnek nincs helye, szomorú és kárhozatos, ha nem odavaló dolgokat emleget. A nyomorúság tetőpontja, ha a magunk rovására szellemes- kedünk a halál órájában. Akármit higyjünk is a halál